Farkas Emőd: Petőfi könyvtár 11. Petőfi élete (1909)

A halál küszöbén

136 Petőfi-Könyvtár — Dehogynem, barátom, ha megcsillanna a véres kard az országban, a nőkben ma is fölébredne a hazaszeretet és zászlót varrnának fiaiknak, ha biztosan tudnák is, hogy az szemfedőjük lesz. Este megint összejöttek s pohárcsengés mellett vidáman töltötték az időt. Petőfi ekkor már egy uj költeményének, az „Egri hangok"-nak elszavalásával lepte meg őket Még csak félig volt készen, de ezzel is oly lelkesedést keltett, hogy a kispapok sorra ölelgették. — Micsoda felséges gondolat! — mondák egymás közt hangosan ismételve e nagyszerű versszakot : Kedvemnek, ha magja volna: Elvetném a hó felett, S ha kikelne, rózsaerdő Koszorúzná a telet. S hogyha földobnám Az égre szivemet, Melegítné a világot Nap helyett. Meleg kézszorítások után Petőfi nyugodni tért, de a bor lángjától feltüzelve, nem tudott aludni addig, amig az „Egri hangok"-at be nem fejezte. Másnap aztán ebéd végeztével az egészet felolvasta a kispapoknak. Az ifjak meghatva hallgatták, szemükben a bánat és lelkesedés kettős könnycseppje égett. — Nagyszerű! — ez volt az általános vélemény róla. — Duzzad benned a költői ér. Nem is ér az, pajtás, hanem egy kimeríthetetlen gyémántbánya. Erőt a fiatalság ád, csak rajta, előre pajtás! Neked itt terem a babér és nem a színpadon, — magasztalta Tárkányi.