Farkas Emőd: Petőfi könyvtár 11. Petőfi élete (1909)

A halál küszöbén

Petőfi élete 135' nagy szükségben vagyok, nem koldulok Holnap mindenről bővebben, addig isten önnel . . Petőfi másnap pontosan megjelent, s Tárkányi e szavakkal nyújtott kezet neki: — Szervusz költőtárs, örülök, hogy megismerhetlek, jer bemutatlak papnövendék társaimnak. Azzal karonfogta az igénytelen külsejü, sáros csizmáju, kopott ruháju költőt, aztán sorra bemutatta papnövendék társainak. Ha megengedik tisztelendő urak, elszavalom egy hazafias versemet, — mondta Petőfi, mikor már a bortól pirosodni kezdett. — Halljuk, halljuk! — zúgott át a refektoriumon a kispapok kórusa. Petőfi felállott székére, aztán harsány hangon, tűzben égő szemmel, lángoló arczczal elszavalta „Honfi-dal"-át. Éljen Petőfi Sándor! — zengett át a termen a viharos, meg-megujuló kiáltás. Azután mindenki odatódult hozzá, hogy koczczinthasson vele. — Remek, nagyszerű, felséges! — hallatszott mindenfelől s rendre üdvözölték. A költő felvillanyozva elszavalta a „Végszó"-t, az „Ivás közben"-t s a kispapok nem győzték magasztalni. Petőfi kitekintett az ablakon s nagy meglepetésére éppen a vármegyére nyílt kilátás, amelyen annyi hős magyar vére omlott a múltban. — Mily szép hely ! — mondta elragadtatással. — Szinte látni vélem a dicső egri asszonyokat, amint forró szurkot öntenek a varkocsos törökre s azok felordítva, holtan zuhannak alá a várfalakról. — Dicső világ! — sóhajtá a költő pap, — ma már alig volnának képesek ilyen hőstettre az asszonyok.