Farkas Emőd: Petőfi könyvtár 11. Petőfi élete (1909)

A halál küszöbén

130 Petőfi-Könyvtár Sokat didergett itt a fűtetlen szobában. Amig dohányra telt, a pipája mellett melegedett, de aztán arra sem futotta, hogy abba a kis cserépkályhába begyújthatott volna. Ekkor azonban az az öröm érte, hogy a posta 15 forintot hozott neki Bajza Józseftől. Petőfi boldogan dugta a zsebébe ezt a pár forintot. Örömében alig találta helyét. Ez volt az első tiszteletdíj verseiért. Szerette volna eltenni emlékül, mint gyermekének első ruháját az édes anya, de más helye volt annak a pár garasnak. Nyomban adott belőle a háziasszonyának is. A többivel aztán elment a deákok közé, boldogan mutogatta nekik Bajza levelét, aztán borral öntözgette örömének ritkán fakadó rózsáját. A deákok előtt egyszerre nagyot nőtt a tekintélye. Hozatták a bort nyakra-főre, s annyit ittak, hogy alig találtak haza. Petőfi elszavalta nekik „A szerelem" czimű, Debreczenben irt költeményét, ami annyira megtetszett az öreg, tógás deákoknak, hogy vállukon is meghordozták. Ez még jobban növelte önérzetét, irói hiúságát, csupa tűz, hév és boldogság volt könnyen gyúló szive, s amidőn hazafelé ballagott, folyton eszmék és rímek csengtek-bongtak a fejében. — Most valami nagyot kell alkotnom, — mondta magában, kezével a csillagok felé csapva, mintha csak az égi magasságból akarna szikrát hozni. Másnap aztán becsukta az ajtót, Fogasnét megkérte, hogy ne háborgassa, mert rosszul érzi magát s a csendes kis lakásban, a boglyas kemencze párkányára könyökölve, megírta halhatatlan költeményét, a „Honfi-dal"-t. Nem hiába éltették a víg deákok pohárcsengés, meg csengő dal mellett a hazát. Az ifjú költő lángszelleme érezte, hogy mindent megéne-