Farkas Emőd: Petőfi könyvtár 11. Petőfi élete (1909)
Újra színész lesz
Petőfi élete 113 „Lelkiismeretem nem engedi, hogy nehéz keresményükből csak egy garast is elfogadjak." Mert a sorsüldözött ifjú, midőn Pápára érkezett, hasztalan mozdított meg minden követ, hogy szerény megélhetését úgy ahogy biztosíthassa. Horváth István ügyvéd az iskolaév végén azzal az ígérettel vett búcsút tőle, hogy ismét alkalmazni fogja, de szavát nem tartotta meg, Petőfi helyett egy rokonát dugta be az irodába. Az ifjúnak tehát nem volt más választása, mint vagy pajtásainak kegyelemkenyerére szorulni, vagy pedig búcsút venni az iskolától. Most már belátta, hogy a sors ellen küzdeni hasztalan, az ő iskolai pályájának örökre vége. De csak nehéz lelki vívódás után szánta rá magát, hogy végkép szakit az iskolaélettel. Szeberényihez irt levelében fenékig kiönti lelke keserűségét s a váratlan csalódás fölötti szomorúságát. — Feljöttem — úgymond — Pápára; feljöttem, hogy örökre elhagyjam az iskolát. Engem rettenetesen üldöz a sors. Egy borzasztó mélység előtt állok, melyet átlépnem kell s e lépéssel talán két szivet (szülőimét) repeszték meg. S mégsem tehetek máskép. Lásd barátom, szinészszé kell lennem, kell, nincs semmi menedék; szülőim nem segíthetnek s Pápán nincs semmi alkalmam, melylyel a nyomorult filléreket életem tengetésére megszerezhetném. Most már harmadszor leszek szinészszé. Lássuk, mit ad a végzet. Mondjam-e, hogy nemcsak a mindennapi kenyér keresése a czélom, (mert úgy kocsissá vagy béressé lennék, s bizonyosabb kenyeret ehetném), hanem, hogy magasabbra törekszem s a czélt szemem elől soha elveszteni nem fogom. Művész és költő! Barátom, mint hevülök. De már rég meg van mondva, hogy én középszerű ember nem leszek: aut Caesar, aut Petífl-Könyvtár. XI. 8