Barabás Ábel: Petőfi könyvtár 10. Meltzl Hugó Petőfi-tanulmányai (1909)

Petőfi jelszava

•52 Petőfi-Könyvtár helyén volt egy mottó, még pedig életjelszó alakjában. Részemről azonban nem hihetem, hogy Petőfi ezt a verset, melyet úgyszólván szive szálaitól tépett el, csak külső tekintetből irta volna. Különben is egy Petőfi nem szokott a külső tekintetek, vagy akár tekintélyek vagy circumspectusságok embere lenni. Alig van a költő műveiben, beleszámítva a később keletkezett költeményeket is, olyan darab, hol hasonló csattanós rövidséggel, vagy mintegy monogrammszerübben adta volna Petőfi az egész Petőfit, mint ebben a három pár kurta sorban, tizenhárom szóban. Mily óriási küzdelmeknek, mily hosszú csirázási, fejlődési és végül virágzási proczessusnak kellett tehát megelőznie ezt az érett kis gyümölcsöt, melynek édességében mi epigonok most már ugyan gyönyörködhetünk. Mindazonáltal a külső chronologiára nézve, hosszú gondolkozás és érett megfontolás után, kénytelen vagyok az 1846. év utolsó napjait feltenni. Legyen azonban szabad külön czikkre halasztani azoknak a körülményeknek részletesebb leírását, melyek, nézetem szerint, olyan természetes necessitással szülték Petőfinek, a fiatal sofos-nak*) ezt az életjelszavát, mint amelylyel nyáron a méh kénytelen mézét lerakni. *) A görögöknél sofos-nak nevezték a költőt, ami annyi mint a latin : „vates". A lyricus Pindarost kortársai ezzel a czimmel tisztelték meg.