Bihari Mór: Petőfi könyvtár 8. Petőfiné Szendrey Júlia eredeti elbeszélései (1909)
Egy kis köpeny története (1858.)
84 Petőfi-Könyvtár — Ejnye, kis öcsém, beh nagy köpenye van ! Adja Isten, hogy minél előbb bele nőjjön ! Ez már aztán több volt az elégnél, ez mindent fölülmúlt. Kivált, midőn otthon hallá, hogyan dicsekszik kis gazdája édes anyjának, hogy azzal a nagy hires emberrel beszélt, kit annyiszor emiitettek előtte és mutattak neki az utczán. A köpeny ugyan azon véleményben volt, hogy hiszen tulajdonképen csak az a nagy ember beszélt, az is csak utánuk kiáltott, mikor mentében visszafordult, a kis fiú pedig egy szót sem válaszolt. De ahhoz ő nem értett. Mert a kis fiú azt hitte, hogy mindazt el is mondta, mit a megtiszteltetés fölötti örömében egész hazáig gondolt. Azt vélte, hogy az a hires, nagy ember azt mind meghallotta, amit az ő szive olyan hangosan dobogott meglepetésében. Annyiban maradt hát, hogy a kis fiú beszélt azzal a hires. nagy emberrel. Milyen büszke volt rá a köpeny, hogy ezt neki köszönheti kis gazdája. Későbben még egy körülmény szolgáltatott okot a kis köpenynek a büszkélkedésre, mely most már mindinkább elbizakodássá fajulni kezde. Az iskolában t. i. hogy, hogy nem, néhány tentafoltot kapott, no ekkor már nem ismert határt önhittsége. — Ez olyan tudós szint kölcsönöz! Mindjárt meglátják rajtam, hogy iskolába járok, hogy tentával van dolgom, hogy Írással foglalkozom. Szent Isten! hátha épen valami író köpenyének gondolnának !
