Bihari Mór: Petőfi könyvtár 8. Petőfiné Szendrey Júlia eredeti elbeszélései (1909)
Egy kis köpeny története (1858.)
Egy kis köpeny története 85 S úgy igyekezett, hogy minél inkább kimutathassa tentafoltos részeit. Ettől fogva aztán nem lehete többé a kis köpenynyel birni. Megfeledkezett kis gazdája iránti hálájáról és ragaszkodásáról. Nem igyekezett neki jó meleget tartani, nem simult hozzá, hanem csak úgy röpült körülötte, felfújta magát, kidagadt, mint valami vitorla a széltől; minek aztán az lett a szomorú következménye, hogy a szegény kis fiú, kit többé nem óvott a hidegtől, egyszerre csak meghűtötte magát és veszélyesen beteg lett, úgy hogy ágyba kelle őt fektetni, hol anyjának kimondhatlan szomorúságára sokáig, hosszú napokon és heteken át szenvedett. Ettől fogva hanyatlásnak indult és pedig méltán, a kis köpeny sorsa. Mert mire a kis fiú ismét kijárhatott, úgy megnyújtotta őt a hideglelés, mit a meghűlés következtében kapott, hogy a köpenyt többé senki sem találta rajta nagynak, nem hallá tehát soha többé nagynak nevezni magát, mi úgy sérté büszkeségét. Ezentúl nem is idézett mosolyt senki arczára. Bűverejét elvesztette. Méltán lakolt elbizakodásáért és hálátlariságáért. Nem sokára tavasz lett. — No most már, — vigasztalá magát a kis köpeny, — nem a kis fiú, hanem anyja fog viselni. Hiszen azt mondta egykor, épen olyan vagyok, mint valami divatos mantilla. Oh, még ezt a szót is jól megjegyeztem magamnak! De reménye nem teljesült. Bizonyára azért