Bihari Mór: Petőfi könyvtár 8. Petőfiné Szendrey Júlia eredeti elbeszélései (1909)

Egy kis köpeny története (1858.)

82 Petőfi-Könyvtár örömteljesen mosolygott rája. Azt persze megint nem tudhatta a szegény köpeny, hogy az a mosoly nem őt, hanem a kis fiút illeti. Hogy tudhatta volna az ártatlan, hogy mikor a köpenyre mosolyognak az asszonyok, akkor a gazdájára gondolnak. Tévedésében még jobban megerősité őt a következő esemény. Egy reggel, nem találván hamar nagykendőjét az anya, nevetve a kis köpenyt veté magára s igy szólt fiához: — Ejnye, látod, milyen jó köpenyed van neked ! Milyen meleg, milyen kényelmes; jövő tavaszszal kölcsön veszem tőled, hiszen épen olyan, mint valami divatos mantilla! No ez már fölötte sok volt a kis köpenynek; ennyi dicséretet nem birt elviselni. Elszédült és leesett a nő válláról, mint akkor az iskolában a szegről. Ámde most senki sem nézett rá megvetéssel, senki sem tapodott reá, nem bizony, hanem szépen felvették és gondosan kikefélték, kitisztogatták, ahol poros lett. — Oh, milyen áldott, jó emberek vannak a világon ! És a kis köpeny napról-napra boldogabb lőn és egyre több okot talált a megelégedésre. Valóban szerencsés csillagzat alatt született, miről mindinkább meggyőződött. Kivált idővel, midőn észre kezdé venni, hogy mindenki elmosolyodik, amint őt megpillantja. Minek tulajdonítsa ezt? Mi lehet ez? Bizonyára nem más, mint valami különös büverő, melylyel őt a sors megáldá, mely mo-