Bihari Mór: Petőfi könyvtár 8. Petőfiné Szendrey Júlia eredeti elbeszélései (1909)

A huszár boszúja (1850.)

22 Petőfi-Könyvtár élő Istenre és minden szentjeire esküszöm, ha megcsalsz, elevenen szakítom ki szivedet! Ijedt sikoltás repült ki a leány ajakán e szörnyű eskü hallatára. Könnyekbe tört ki rémülete. Hátuk mögött rezegni hallá egyszerre a bokrokat s eszébe jut a szerelme s hogy ezt megmenthesse, szükség ismét tettetéshez, hazugsághoz folyamodni: tehát oda ment Jancsihoz, nyakába borult és zokogástól megszaggatva igy szólt hozzá: — Hiszen tudod, hogy szeretlek, mért ez az örökös gyanú? Tudod, kívüled nem szeretek senkit. — Jó éjszakát! már most nem késhetem tovább. Jancsi magában mormogá: — Hátha most is csalódom és szegény leány ártatlan. Mit tehet ő róla, ha az a pelyhes szájú asszonycsábitó rávetette a szemét. De még sem tudok megnyugodni, mig bizonyost nem tudok. Nyugtasd meg lelkemet, szerelmem, Erzsikém, esküdjél meg itt az Isten szent színére, aki verjen meg, ha hamisan esküszöl, hogy csak engemet szeretsz, hogy nem csalsz meg engemet! Hosszan hallgatott a leány, szinte hallani lehetett szivének kemény dobogását és lázas, sebes lihegését. - Hallottad ? — kiáltá rá a férfi. — Hallottad és hallgatsz? Keményen ragadá meg a leány karját, ki leroskadt előtte félelmében s a fájdalomtól e szorítás által. Ismét zörögtek hátuk mögött a lombok és újra