Bihari Mór: Petőfi könyvtár 8. Petőfiné Szendrey Júlia eredeti elbeszélései (1909)

A huszár boszúja (1850.)

A huszár boszuja 23 győzött a szerelem a leány szivében mindenfölött. Ijedve, de erős hangon mondá: — Esküszöm ! — Isten veled hát, édes angyalom! de ha szeretsz, jöjj haza, jöjj velem! Suttogtak a lombok, mintha a szellő futott volna el közöttük s erre a leány összeszedé ez utolsó ellentállásra minden erejét, fölegyenesedett, piros kis kendőjét fejére igazitá, nemet intett és elindult ellenkező irányban. Sóhajtva nézett utána a huszár, aztán, egy szomorú nótát fütyölve a sűrűség melletti úton ment vissza. Erős, nehéz lépteit hallani lehetett az éj csöndjében. Egyszer csak elkezdett halkabban, halkabban fütyölni, csöndesebben menni, végre egészen elhallgatott és megállt. Aztán a földre ereszkedék és hosszában lefeküdt és figyelt, füleit szorosan a földre illesztve. Aztán előre mászott, nesztelenül, mint a kigyó, közeledett azon hely felé, hol előbb Erzsi elvált tőle, hol két út keresztbe vágá egymást. Itt egészen össze huzá magát egy bokor alá és hallgatódzott, alig véve lélekzetet és szemeit kimeresztve az útra. Nemsokára lassú kopogást hallott az úton és rá mindjárt egy halk füttyöt a sűrűből. A közelgő erre gyorsabban kezdett jőni s a sűrű felé irányzá lépteit; azon hely felé, honnét a fütty hangzott. Épen Jancsi mellett ment be a bokrok közé. A hold fénye egyenesen Erzsi halvány arczára világított, kinek piros kendőcskéje lehanyatlott fejéről és így Jancsi kivehette