Bihari Mór: Petőfi könyvtár 8. Petőfiné Szendrey Júlia eredeti elbeszélései (1909)

A huszár boszúja (1850.)

16 Petőfi-Könyvtár felesége volna. Hajt tán még majd valamit az én szavamra, tanácsomra, gondolá hadnagyom. Fel is kerestem Borcsát, de úgy megváltozott, alig ismertem meg. Előbb gömbölyű, piros arcza sápadt lett és megnyúlt. Pedig nem volt beteg, hát bizonyosan az éji levegőtől, meg, mert nem akart enni és ő hozzá volt szokva a jó élethez, mert a tenyeremen hordtam amig szerettem. Mégis nem tudom, micsoda különös fájó érzés szorította össze látásánál a szivemet, úgy hogy, ha akkor épen az a kis Zsuzsi nem csapott volna fel hozzám, kinél szebb nótákat az egész táborban senki sem tudott danolni, bizony talán elütöttem volna Borcsát a hadnagyom kezéről még egyszer. De még akkor a világért sem hagytam volna fel Zsuzsikával, hát csak elkezdtem neki beszélni a hadnagyom jószándékáról iránta; mondtam neki, hogy külön szállása lesz, hogy külön kocsin járhat, hogy még szolgának is parancsolhat. Csak rázta a fejét mindezekre. Végre csak annyit kérdezett: — Te akarod ezt, Bandi? A te kívánságod ez? — Az hát, galambom, — mondtam neki, — mindig jó voltál hozzám, szeretném, ha jó állapotban láthatnálak. Aztán meg nekem is jót tész vele, mert ha jó feleletet viszek a hadnagyomnak, majdcsak rólam is jobban gondoskodik. így hát nem csak a magad, hanem az én jóvoltomat is elősegíted. Ezt felelte aztán rá: — Jól van hát, Bandi. Segítsen meg az Isten !