Bihari Mór: Petőfi könyvtár 8. Petőfiné Szendrey Júlia eredeti elbeszélései (1909)

A huszár boszúja (1850.)

A huszár boszuja 15 lyet egyedül szeretett volna birni örök időktől fogva, örök időkig. — Áldjon meg az Isten, legszebb rózsája a világnak! — szólt Bandi, visszaadva Erzsinek a kulacsot, miután jó hosszat ivott belőle, — ha a te kezedből kapnám a frissítőt, szép violaszálom, bátran beszélném el a Krisztus kínszenvedését is. De hát hadd mondjam tovább a szép Borcsa történetét. Még mikor az én szeretőm volt, nagyon utána vetette magát a hadnagyom, mert annyi bizonyos, hogy nagyon szép leány volt, majd mint te Erzsi húgom, ki szebb vagy annál a fényesen ragyogó csillagnál az ég közepén. Hát mondom, nagyon beleszeretett a hadnagyom Borcsába, de ez a leány meg úgy belém volt bolondulva, hogy miatta akár maga a generális is kirukkolhatott, anélkül, hogy csak rá is vetette volna a szemét. Mikor én aztán megmondtam neki, hogy már nem szeretem és megköszöntem neki hozzám való szívességét, a gyűrűjét vissza akartam neki adni, olyan furcsán nézett rám és mondá, ha már eltaszítom őt magamtól, tartsam meg emlékül gyűrűjét, hagyjam helyébe az enyimet. Kérését szívesen megtettem. Aztán hitták magokhoz szállásra az asszonyok, mert szelid, csendes természetéért mind szerették őt, de ő akkor makacsul visszataszított minden szívességet, tovább egy hétnél mindig a szabad ég alatt bolyongott éjjel-nappal. Ekkor felszólított a hadnagyom, legyek szószólója a leánynál, magához veszi, úgy gondját viseli, mintha