Bihari Mór: Petőfi könyvtár 8. Petőfiné Szendrey Júlia eredeti elbeszélései (1909)
A fenyő és a vadrózsa
A fenyő és a vadrózsa 133 vükben ibolya, vadrózsa, gyöngyvirág és földi eper virult. Higyjétek el, szebb erdőt az egész világon hasztalan keresnénk. Volt is benne ezer meg ezer, vagy talán még több dalos madár: bugó gerlék, csattogó fülemilék, éneklő rigók, csörgő szarkák, melyek kora reggeltől késő estig hangoztatták, mindegyik saját modorában, saját hangváltozataiban : Oh, mily szép az élet! Oh, mily szép a világ! Persze, hogy ők az ő életüket és az ő világukat, az erdőt értették, mert szerencséjükre mást nem ismertek, másról fogalmok sem volt. Akkor talán másképen énekeltek volna. — Lenn a pázsiton töméntelen szebbnél szebb virág kandikált elő a buja zöld fű közül, elszórva, rendetlen csoportozatokban, hol sokan együtt, tömegben, hol kevesen, néhol egyegy magányos virág, hol sárga, mintha egy lehullott csillag volna, hol piros, mint egy vércsepp, vagy kék, mintha az égboltozatot tükrözné vissza, vagy pedig olyan tiszta hófehér, mintha egy elrejtőzködött, a tavasz által ott feledett hópehely volna. Ki tudná szineik dús vegyületét, vagy számtalan árnyalatát elmondani, elég az hozzá, hogy mind szépek, illatosak és boldogak voltak. Soha emberi kéz nem érinté e virágokat, emberi nyom nem tapodta e pázsitot; soha idő-előtti enyészet nem pusztított itt el egyetlen virágot, nem fonynyasztott el egyetlen fűszálat. Nőttek, virultak és elhervadtak a természet rendje és törvényei szerint. Télen aludtak mélyen, csendesen, jó melegen betakarva a lehullott falevelek puszta rétege által és
