Bihari Mór: Petőfi könyvtár 8. Petőfiné Szendrey Júlia eredeti elbeszélései (1909)
A szerencsétlen narancsfa (1867.)
108 Petőfi-Könyvtár aztán a legközelebbi faluba mehetett, hol bekötözték sebeit és meggyógyították. Hálából mind megvette azon fa gyümölcsét s elküldé messze hazájába, szeretett hitvesének! — Jaj, be érzékeny történet! — mondá az akáczfa s egy cseppel sem érzett több rokonszenvet az idegen bokor iránt, sőt elmondván a hallottakat pár szomszédjának s azok ismét tovább, úgy, hogy az egész erdőcske megtudá, mindnyájan még inkább elkeseredtek ellene s nyiltan ki is mutatták iránta neheztelésöket. — No bizony! — zúgták egyhangúlag, — neki ez a nap nem elég meleg? ez az áldott fekete homokos föld nem elég kövér? Csak hallja az ember, nekünk elég jó, mi növekedünk, virágzunk, megvastagodott fánk mindenféle haszonra alkalmassá válik benne, s neki ez nem elég jó! Be kényes ! pedig csak rá kell nézni, milyen nyomorult, satnya; fának szeretné kiadni magát, pedig bokornak is milyen silány! S amit virágjáról és gyümölcséről beszél, higyje, aki hiheti, mi ugyan egy kukkot sem hiszünk belőle! Mese az egész; a legkisebb csemete sem tartaná igaz történetnek, mi pedig felnőtt, már nem egy nyarat és telet átélt tapasztalt fák vagyunk s megvetjük az ilyen hihetetlen regéket! A kis bokor élete ezután még szomorúbbá vált. Senkitől maga körül semmi részvétet, semmi szeretetet nem tapasztalt; mindenkinek útjában volt. még a kis virágok is, melyek körülte nőttek,
