Dr. Ferenczi Zoltán: Petőfi könyvtár 6. Szabadság, szerelem (1909)

Petőfi és a szabadság eszméje

94 Petőfi-Könyvtár És jőni fognak rettentő napok, Amilyeket Csak álmodik most holdas éjeken Az örülésig rémes képzelet. Dicsőséget, díjat nem akar, csak kötelességet teljesít. A dicsőség kaczér ölelése helyett hű feleségének ölelése az övé, másra nem vágyik. A mellőzés fájdalma és keserűsége szólal meg a Kossuthnak 1849. január 13-án írt levelében is. „A história bizonysága szerint— mond itt — némely emberek arra vannak kárhoztatva, hogy minél többet tesznek a hazáért, annál több lealáztatást és méltatlanságot szenvedjenek, s én ezek közé tartozom. Úgy hiszem, van jogom némi öntudattal tekinteni vissza pályámra, mert (nem praetensiót, hanem tényt mondok) a magyar köznép között az én dalaim voltak a szabadság első leczkéje, megjelenésem előtt hirét sem hallotta ennek az eszmének, melyért most harczol; és ezért nem volt egyéb jutalmam, mint a folytonos megalázások"... Alább meg így ír: „a democraták a legszegényebb emberek Magyarországban, s én valamennyi között a legszegényebb vagyok, mert a legrendületlenebb democraták egyike voltam első föllépésem óta; még arra sincs pénzem, hogy a hazának tegyek ebbeli szolgálatot". . . stb. Mintha Az apostol visszhangjai volnának e sorok. Vagy még inkább ilyenek azok, melyeket 1849. május 8-án Klapkának írt: „Egy esztendeje mult, mióta a nemzet" teherhordó napszámosa vagyok,