Dr. Ferenczi Zoltán: Petőfi könyvtár 6. Szabadság, szerelem (1909)

Petőfi és a szabadság eszméje

Petőfi és a szabadság eszméje 85 Márcziusi naplójegyzeteiben (1848) azt írja, hogy ő mindaddig politikai életünket s így az országgyűlést is, ami egyébként teljesen igaz, nem igen méltatta figyelemre, legfőlebb távolról nézte és mindenesetre kicsinyelte. Amint mondja, a napi politika kurjongató hősein mosolygott, mosolygott fontoskodásaikon, mert tudta, hogy a közelgő vihar első szele elsöpri őket és terveiket; „tudta, hogy ők nem azon nagy színészek, kik a világ színpadán az újjászületés óriási drámáját eljátszszák, hanem csak a dekorátorok és statisták, kik a függönyöket aggatják s a színpadra székeket és asztalokat hordanak". Nem kétség, hogy mindebben is önmagára, sőt első sorban önmagára gondol, mint az első szereplők egyikére ebben a világ-drámában. Midőn tehát magát minden más oldalról leszorítva látja, képviselő akar lenni s bukása volt harmadik nagy csalódása, még pedig különösen : először mert főképen elhíresztelt republikanismusa buktatta meg, másodszor, hogy éppen az imádott nép lett nagyobbrészt, igaz, hogy értetlenül és fölizgatva (t. i. hogy orosz spion, hazaáruló), de ellensége, harmadszor, hogy ezt éppen a kiskunok tették vele és ami több, a szülőföldjéül fogadott kerületben, három hóval márczius 15-ike után, midőn a szabadságok elsejének kivívásában ő volt a vezér. Most a legtöbben bizonyára elfordultak volna a hálátlan néptől. 0 nem, hanem népimádata csupán új alakot ölt. Még szenvedélyesebb népimádó lesz