Dr. Ferenczi Zoltán: Petőfi könyvtár 6. Szabadság, szerelem (1909)

Petőfi és a szabadság eszméje

IV. Ha a költő érzelmeinek gyors és rendkívüli átváltozását, mélyülését s az élet nagy föladataira való előkészület és maga elszánás határozottságát tekintjük, akkor az 1844-ik év őszétől mindenesetre egy ujabb korszakot kell számítanunk költészetében, ha most egyébre nem tekintünk is. Ez a komoly elszántság nyilatkozik első sorban abban, amint kifejezésre jut műveiben a költői hivatás és a saját hivatása felőli meggyőződés. Szent a költő lantja, — mondja a költő — a föld működését őrző isten adománya, a költő dalában ő beszél a néphez, vigasztalón vagy intve, érdeme szerint. (Vahot Sándorhoz. 1845. febr. 2.) De aztán szennyes beszéd az, ha a költőben nem egy a költő s az ember. E felfogás végig kiséri ezóta pályáján, időnként hangot ad neki, mindig ugyanez értelemben s ugyanily büszke öntudattal. Csak az 1845-iki költemények közt is Adorján Boldizsár emlékkönyvébe azt írja, hogy a költő szép szellemrésze a hitvány anyagnak s legyen büszke, hogy költőnek született. Ezzel kapcsolatban egyénisége, öntudata el-