Dr. Ferenczi Zoltán: Petőfi könyvtár 6. Szabadság, szerelem (1909)

Petőfi és a szabadság eszméje

Petőfi és a szabadság eszméje 105 az utóbb kezdett költeménytől kedve ment. A Windischgrátz elől való téli visszavonulások s más csatavesztési hírek hatása alatt e költeményben nemzetét ostorozza. Már-már sokak szivébe gyérül az a hit, mondja benne, hogy a nemzet a jármot le bírja rázni. Ő sohasem csügged, sohasem kislelkü, de aggodalmai néha neki is vannak, melyek elfojtják lélekzetét. Hazám, hazám, magyar haza, Elátkozott föld vagy hát ? Ki volt, ki így megátkoza ? Hogy rajtad a szabadság Örökké csak földönfutó legyen, Ki pillanatra hozzád menekül, De amint jön, megint megyen, Elűzik kérlelhetlenül! Hányszor kelénk fel háromszázad óta Lerázni hősleg a bilincseket ! S kardunk mindig behullt a vérfolyóba, Mely meghasított keblünkből eredt, S ájulva amint a földön feküdtünk, Kaczagva tombolt a zsarnok fölöttünk. Most is ekkép járjunk? Nem, most győzni vagy meghalni kell. , Csatára, nemzetem, halál vagy győzelem." A nemzet inkább meghal, mint rút életet él. De aki a hős halálra kész, az győzni fog. Induljon a nemzet százezrével, milliomával a szolgaság Egyiptomából a szabadság Kanaanjába, mint hajdan Mózes népe. Nekik volt, van nekünk is istenünk, aki tűzoszlop képében vezetni fog s