Gyulai Pál: Petőfi könyvtár 5. Petőfi Sándor és lyrai költészetünk (1908)

Előszó

Petőfi Sándor és lyrai költészetünk 91 s nem csak ösztönt ada a költészet oly fajai mívelésére, melyek eddig nem míveltettek eléggé, de azokat eredeti alakban is teremté meg: mint a népdalt, népszínművet, románczot, regét, eposzt, addig másfelől közelebb hozta az irodalmat az élethez. A közönség növekedett, az irodalom hatása élénkebb lőn. Már felderülni láttuk azon korszak hajnalát, midőn a magyar szellem önállóbban, eredetibben teremt. A költészet a nemzeti életbe kezdé beereszteni gyökerét, onnan szívni táplálékát, levegőjén virágzani s érlelni meg gyümölcseit, nem egy választott kör, hanem az egész nagy közönség számára. A költők azért szállottak le a néphez, hogy magokhoz emeljék, hangján szólaljanak meg s eszményeit örökítsék. Ez irodalmi változás ugyan még azon tisztulatlanságában forrongott, de a szellem mindenütt mutatta erejét, életrevalóságát. Kitűnő s örök becsű müveket említhetni, melyek e szellem szülöttei s a külföld egy részt azóta van nagyobb figyelemmel költészetünk iránt. Talán már is némi önérzettel mondhatjuk el, hogy költészetünk népnemzeti alapja jobban megerősült, mintsem félthetnék az idegen irodalmak káros befolyásától. Azonban a népelem hatása éppen úgy kifejlett jóra, mint rosszra s a közelebbi években ez utóbbi sokkal erősebben nyilatkozott, mintsem ne tarthatnék kórjelnek. Költők állottak elő, ifjak és nem ifjak, kik nem arra törekedtek, hogy a népelemet előbb vigyék, fejtsék, hanem hogy alább sülyeszszék. Nekik nem