Gyulai Pál: Petőfi könyvtár 5. Petőfi Sándor és lyrai költészetünk (1908)

Előszó

92 Petőfi-Könyvtár volt elég a népköltészet: tájköltészetet alkottak. S mi az a tájköltészet? sem több, sem kevesebb, mint tájszólás, tájviselet, tájszokás. A tájszavak általánosítása, a tájszokások leírása czélul tűzetik elmélet- és gyakorlatban. S még jó, ha a tájszavak igazi tájszavak s a népszokások nem költöttek. Összehalmoztatik minden úgynevezett kelmeszerü adalék, mik helyet foglalhatnak ugyan, mint népismei, történeti és nyelvtani adalékok a népi kutatók gyűjteményeiben, melyek nem egyedül költészeti elvek nyomán szerkesztvék, de költészetben, melyet az irodalom állít elé, soha. Oly költészet született meg, mely súlypontját a költészet fogalmán kívül keresi. Külsőség, az anyag lépett a szellem helyére, mely képtelen új genre-t alkotni s nem nyújthat semmit, mi akár a költő, akár az Ítésznek szempontul szolgáljon. A népköltészet sem tájszólás, sem népisme: valamivel több, mert költészet. Ha szemlét tartunk a világ összes népköltészete fölött s összehasonlítjuk a mi most született tájköltészetünkkel, látni fogjuk, minő tévedésben vannak az új tan emberei. Mindaz, mire ők fősúlyt helyeznek, mellékszerepet sem játszik, legfölebb néha színezetül szolgál, kivált a humorban, de soha sem czélul: költői érdeket pedig éppen nem föltételez. Az összes magyar népdalgyüjteniényben nincs annyi tájszó, mint mennyit müköltészetünk tájköltői költeményeik s mi több lyrai költeményeikben összehalmoznak. Elméletökhöz híven ebben keresik a népköltészet erős "oldalát. De az nem költészet,