Gyulai Pál: Petőfi könyvtár 5. Petőfi Sándor és lyrai költészetünk (1908)

Előszó

80 Petőfi-Könyvtár Van-e az unalom és elhagyottságnak költőibb megtestesítése, mint a Kutyakaparó czimű költeménye? A Csárda romjai mindenik sorában nem egy elegia zeng-e? pedig a költő csak romokat ir le. S nem bámulatos Petőfi genialitása, ki a legegyszerűbb tárgyakat a legragyogóbb költészetté varázsolja ? Genreképei és néprománczai mit sem engednek tájképeinek. Itt is oly eredeti és geniális. Objektivitása éppen oly erővel nyilatkozik. Itt is mindig nyakon csípi a tárgyat, mint a magyar mondja: oly oldalról fogja fel, amint czéljára szükséges s oly vonásokat és színeket használ, mik eszméinek életet adhatnak. Humoros vagy satirai hangulata s az epigrammai él, melyben némely ily költeménye kikerekedik, mind oly eredeti, oly ép, oly művészi, hogy kérdenünk kell: az a költő irta-e ezeket is, ki a túlsó lapon kedélybeteg, gyűlöli a világot, mert valami kritikaster megbántotta, noha az egész nemzet tapsa kiséri; vagy bölcsészeti ötletekben áradoz s oly furcsákat mond, hogy nem tudja az ember: tréfa-e mindez, vagy komoly szó? Pál mester egyike legszebb költeményeinek. Mindenik strophája a legköltőibben s a legtermészetesb fokozattal fest kedélyállapotot. Pál mester elébb hegykén csapja félre kalapját, kiokoskodja, hogy elcsapja feleségét s megteszi. Később nem nyúl kalapjához, megbánja tettét s kiokoskodja, hogy már most gazdasága elpusztul, úgy történik. Majd újra hegykén csapja félre kalapját s kiokos-