Gyulai Pál: Petőfi könyvtár 5. Petőfi Sándor és lyrai költészetünk (1908)

Előszó

Petőfi Sándor és lyrai költésze'linlc 73 tanulta el ez untalan kaczérkodást egyéniségével. De vájjon Heine-e Petőfi? Igaz, egyetlen költő sem foglalkodtatja egyéniségével oly sokat az olvasót, mint ők ketten, azonban minő nagy különbség a két egyéniség közt. Heinéban minden szeretetreméltósága mellett van valami daemoni, mi sötét hatást tesz a kedélyre ; Petőfi egyéniségén derült humor ömlik el s legfölebb csak nyerseségén botránkozhatnánk meg. Heine érzésekkel kaczérkodik, melyeket többé nem érez, Petőfi mindig lelkéből veszi a hangot. Heine költészete a blazirtság, csalódott idealizmus s a legkeserűbb irónia hatalmas költészete, Petőfiben a természet fia szól, ki nyomora és csalódásai közepett is megőrizte hitét s remélni tud az emberiség, szerelem és szabadságban. Heine a Iegköltőibb álmok s a legridegebb próza közt hánykódva sárral dobál minden szentet, Petőfi soha sem megy túl egy bizonyos határon s mindenüvé elárasztja a szeretet melegét. Mindaz, mi Petőfiben Heinéra emlékeztet, egy pár érzelgőn kezdődő s tréfás végzetü dal. A többiben sem az érzület, gúny és élez, sem a fordulat s művészi alakítás nem a Heineé. Az egyéninek jogát a lyrában nem tagadhatni meg. A kérdés mindig csak a körül foroghat: elég érdekes, elég költői-e az egyéniség? A Petőfié az volt, s midőn nyilatkozott, a Iegköltőibb képek és érzéseknek adott életet. De látni lehetett, hogy túl megy a netovábbon. Önvallomásait sokkal nagyobb tetszéssel fogadta a közönség, mintsem túlzásokra