Gyulai Pál: Petőfi könyvtár 5. Petőfi Sándor és lyrai költészetünk (1908)

Előszó

74 Petőfi-Könyvtár ne ragadja őt. Negédlenie is kellett, hogy sokat beszélhessen magáról s belé vegyítenie ingerlékeny hiúsága kitöréseit. Annyira megszokta mindazt, mi szivén fekszik, elmondani, mindazt, mi eléje bukkan, leirni, hogy olyat is mondott el s irt le, mi tulajdonképen nem költészet. S mi történt? A közönség ez oldalról találta leggeniálisabbnak s utánzói ezt tanulták el tőle leghamarabb. Ma már minden kezdő egyéniségét tolja az előtérbe, legyen az bár a legérdektelenebb. Könnyű mesterségnek hiszi arról irni, mi mindennap megtörténik vele. Azt képzeli, hogy amit Petőfi költőivé tudott teremteni, ő is tudja, s mi neki sem sikerült, most már sikerülni fog. Úgy látszik, mintha Petőfi csak azért született volna, hogy a genialitást divatba hozza. Minden különczség, minden hóbort annak kereszteltetik. Bővében vagyunk a lángelméknek s e lángelmék egymáshoz a csalódásighasonlók. Mert Petőfi szegénységét panaszolta, ma már minden költő nyomorban él; mert Petőfi néha okkal, néha ok nélkül haragudott a világra, ma már nem költő, ki nem átkozza a mennyet és földet hitelezői és Ítészeivel egyetemben; mert Petőfi olykor nevetséges, néha pedig nyers volt, ma már minden költő az akar lenni; mert Petőfi népköltő volt, hivatása és élményei, a lángelme és szív jogainál fogva, ma már minden dandy pitykés dolmányt szabat fejér mellényéhez s népdalt énekel sonett helyett. Mindenik ugyanazon szenvedélyeken és kalan-