Gyulai Pál: Petőfi könyvtár 5. Petőfi Sándor és lyrai költészetünk (1908)

Előszó

62 Petőfi-Könyvtár mely a múltból esengve óhajtja vissza az elvesztett nemzeti erkölcsöket. Csokonainál a népszellem nyilatkozott öntudatlanul s félénken bár, de erélyes életjelt adva. Ö kifejlődésére nézve szerencsétlen korban született, s hogy önmagával meghasonlásba jött s elkeserült szelleme kicsapongásban keresett menedéket, nemcsak magán körülményeiben keresendő. Magyar népköltőnek születve, majd a görög és latin, majd a német és olasz iskolák igájába kelle hajtania fejét s ahelyett, hogy a néphez szóljon, a népszellemnek legyen szolgája, melynek szülötte volt, az aristokraták mulatságait kelle megénekelnie. Ha geniusát követte, az irodalmi közízlésen látszék erőszakot tenni, s mintegy titokban vétkezett, midőn eszményének áldozott. Dorottya és népdalaiból, melyek legjobb müvei, sejtjük mivé kellett volna válnia s minő irány képviselőjévé hivatott. A magyar középrend nagy része egészen latin műveltségű volt, vagy az aristokratiával együtt a Goethe és Schiller irodalma által volt elragadtatva. Mindkettő megtalálta költőit: az első Berzsenyi, a második Kölcseyben. Ezen négy fő költői irány, bár széptani tekintetben egymástól sokban különbözött, egyaránt a nemzeti érzés élesztését, a dicső multat, a hanyatló jelent vette alapul, s összeborult Kazinczy törekvéseiben, ki a nyelvújítás és irodalom által akarta regenerálni nemzetét. Kisfaludy Károly és Vörösmartyban már erélyesebben nyilatkozott a nemzeti érzés, homályos