Gyulai Pál: Petőfi könyvtár 5. Petőfi Sándor és lyrai költészetünk (1908)

Előszó

40 Petőfi-Könyvtár Sokkal inkább megvetette mindennemű viszonyban a szolgaiságot, a csinált nagyságokat, a nyilt és finom erőszakot, a nagy világ erényét, hitványságait, mintsem túl ne becsülte volna azon bátorságot és erőt, melylyel ellenök küzd s ne lett volna sokszor igazságtalan és túlzó. Kitűnő tulajdonai mellett nagy gyöngéi voltak, de e gyöngékre lángesze s nagy eszmék hintettek fényt, mert tőlök vették eredetöket, túlviteleik valának. Féktelenségét menté erős szabadságszeretete, nemzetiségi túlzásait azon elkorcsosulás, melyből a magyar társadalom akkortájt kezdett lábadozni. Rakonczátlanságát a költészetben kárpótolta genialitása, mely új tárgyak és formákkal vívott meg. Nyersesége csak ellenhatás volt azon finoman semrmskedő, mesterkélten üres és szabályosan unalmas költészet irányában, melyet a napi sajtó dicséretekkel tudott elhalmozni. Önhitt és merész kifakadásai illettek azon nagy képű és érdemetlen bókokban mégis gazdag szigorhoz és kaczérkodó szerénykedéshez, mely némely irodalmi közlönyben annyira divatos hangulat volt. A kritika elleni, többször éretlen mint elmés feljajdulásai természetes következményei voltak kritikusai igazságtalanságának, kik soha sem fogták föl igazán költészete szellemét. S végre minden balságát élet és költészetben varázszsal vonta be azon eredeti magyar szellem, mely még egy magyar költőnél sem jelent meg oly teljes erőben s mint nap, kiolthatlanul szórta melegét, fényét.