Gyulai Pál: Petőfi könyvtár 5. Petőfi Sándor és lyrai költészetünk (1908)

Előszó

Petőfi Sándor és lyrai költészetünk 41 S e szellem a hazaszeretet leglángolóbb tüzében ragyogott. 0 szerette hazáját, a mult, jelen s jövő dicsősége, fájdalma és reményével. Hányszor énekli meg! Szerelmi és bordalaiban s másnemű költeményeiben öntudatlan reá tér. Mindjárt s észrevétlen megzendül bennök egy hang, az az édes, fájó, az a sirva vigadó, mint népdallamainkban, mely oly ismerős, oly bűvölő, oly szent, mert a hazát jelenti. Mintha csak azért nyerte volna a költészet égi adományát, hogy honszerelemről énekeljen. III. Ilyen volt, ily fejlődésnek nézett eléje az alig 23 éves ifjú költő ki három rövid év alatt a közönség kegyencze lőn. Meg is akarta érdemelni, folytonosan dolgozott. Folytonosan emelkedésben volt. Anyagi állapota is valamivel jobbra fordult. Illőbben kezdték dijazni s egészen lantja után élhetett, mi első példa volt a magyar irodalomban. Az 1845. év tavaszán oda hagyta segédszerkesztői állomását s a felföldre rándult. A „Vadászkürt"ben nagy lakomával ülték meg barátai a búcsút. Ez alkalomra irta Azokhoz az én jó pesti pajtásaimhoz czimü költeményét, melyért némely barátja megneheztelt reá, mert azt fejezte ki benne, hogy neki nincsenek barátai, csak pajtásai. Ez egyike volt azon szeszélyeinek, melyeknek ugyan