Gyulai Pál: Petőfi könyvtár 5. Petőfi Sándor és lyrai költészetünk (1908)

Előszó

36 Petőfi-Könyvtár pirosan, életfrissen s egészségesen nézett ki, hogy a rokonok kételkedtek halálán. Már megjelent a pap, a gyászkocsi s Petőfi is barátjaival A rokonok más napra halaszták a temetést, remélvén, hogy a kedves halott még életre ébred. Kétség és remény közt virrasztott át Petőfi egy izgalmas éjt, hogy másnap csalódásra ébredjen. A halottat sem a rokonok fájdalma, sem a költő elégiái nem adhatták többé vissza az életnek. Nem vala tetszhalott, — eltemették. Lenau megvallotta magáról, hogy bármely fájdalmat elvisel, csak vers kerüljön ki belőle: Petőfi kereste azt, hogy énekelhessen. S valóban a képzelt fájdalom valósággá vált s ő annyira átengedte magát a búnak, hogy barátai aggódni kezdtek. Napról-napra fogyott és sötét kedély vőn erőt rajta. Kerülte az embereket, kijárt a váczi-út melletti temetőbe, órákat bolyonga ott, néha az éjszakát is a sirok közt tölté. Egy barátja, ki éppen nem szokta kimélni gyöngéit, egy napon, midőn éppen a temetőig kisérné, kérdé tőle: ugyan miért epeszted magad annyira, hisz alig ismerted azt a leányt? Petőfi felbőszült és sokáig nem szólt barátjához. Ö rendesen mily hamar megharagudott, éppen oly hamar kibékült, ha a sértés nem nagy dolgok körül forgott s ezt mindig úgy tevé, hogy maga sem tudta mikép teszi. Lassan-lassan kigyógyult fájdalmából s újból szerelmes lőn. A Szerelem gyöngyeit irta egy