Gyulai Pál: Petőfi könyvtár 5. Petőfi Sándor és lyrai költészetünk (1908)

Előszó

34 Petőfi-Könyvtár zsoldjába. Ez volt fő büszkesége. Egyetlen hatalmas embert sem énekelt meg, kitől pártfogást remélhetett volna, még a népszerű szónokokat sem, csak barátait, eszméit és kedvesét. A népet választá Maecenásának s lantja csakugyan hatalommá kezdett emelkedni. Kik nem ismerték s némely verseiből Ítélték meg, azt hivék, hogy korhely, részeges és pazar, kit szüntelen hitelezői kergetnek. Pedig csak jó czimbora volt, kit a bor inkább csak lelkesít, mint részeggé tesz. Volt ugyan néha idő, midőn kitörő kedve és bizarr szeszélyei nem ismertek korlátokat s végletekre ragadták, de ezek csak kivételes perczek voltak. Az 1844-iki tél volt az ő legvígabb korszaka, midőn majd minden estét vidám czimborák közt töltött. De ez estélyek nem voltak orgiák. Néhány fiatal iró és művész gyiilt össze valamely vendéglőben, vagy magán háznál, hogy kifújják magokat, mulassanak s bor mellett, tréfa és dal közt virradjanak meg. E korszakban irta legtöbb bordalát. Később visszavonultabb életet élt s mindig inkább csak a társaságért kereste a mulatságot. Pénzével tudott gazdálkodni s a kölcsön visszafizetésében a pedánsságig pontos volt. Egy pár könyvét adta el, hogy visszafizethessen néhány forintot, ha a kölcsönadó éppen nem sürgette is. Természetes: oly önbecsérző és független jellem, minő ő volt, irtózott bárki irányában függő, alanti helyzetbe jutni.