Gyulai Pál: Petőfi könyvtár 5. Petőfi Sándor és lyrai költészetünk (1908)

Jegyzetek

116 Petőfi-Könyvtár lítja, már ez nem nagyszerű, ez csak nevetséges, mert e szerint Petőfi lelke valami kopott kelméből készült, melynek rongyai e sűrű hóhoz hasonlók, tehát valószínűleg fehér flanelből vagy vattából; — 18. lapon Kompolti Dávid így szól a szép Perennához : „Oh miért Fejem nem oly nagy mint az ég, hogy annyi Szem volna rajt, a hány csillag van ott, Hogy bámulnálak valamennyivel". Ez idomtalan és nevetséges kép, mert ha Dávid feje oly nagy, mint az ég, milyen lesz szája, melylyel Perennát csókolandja s mi lesz ő, ha annyi szeme lesz, a mennyi csillag van, — ember csak tán nem maradhat ? 464. lapon szerző szive úgy rángatózik, miként porban a levágott emberfő, ez nem nagyszerű, ez undorító. 468. lapon pedig a költő kivágja szivét s beülteti a földbe, ez képtelenség ugyan, ha azonban ebben kedve telik, nem ellenezhetjük, de mért ülteti ő el szivét ? mert „kikél talán babérfa képiben". Már ez talán tréfának is sok, ha csak Petőfi Boscóval nincs compániában, mert különben húsból fát növeszteni, ezt még Horácz sem engedné meg a költőnek, ki megadta neki a „quidlibet audendi . . . aequa potestast". A dagály egyébiránt Petőfinél, a mint mondok, ritka s az említetteken kivül csak hat dalában akadtunk feltűnő dagályra (Képzetem 343. 1. Három szív története 350. 1. Az utolsó ember 354. 1. Sors, nyiss nekem tért 482. 1. és Egy gondolat bánt engemet 536. lapon), ezekben a dagály inkább a gondolatban fekszik, mint az előadásban, mert hogy például csak egyet érintsünk, a világszabadságért meg akarni halni, ez magában oly képtelenség, mely csak abból magyarázható, hogy a költő vagy az egy ember lehető legnagyobb erejét és hatását túlbecsülte, vagy megfelejtkezett arról, mily nagy a világ, mily végtelen az emberiség, — még a legnagyobb hiúság sem tulajdoníthat egyes em-