Barabás Ábel: Petőfi könyvtár 4. Felhők (1908)

Felhők

80 Petöfi-Könvvtár A drámai költemény és az eposz ezen közös vonása adja meg egy újabb párhuzam gondolatát. Az eszmék annál inkább tisztulnak, minél többféle világításban látjuk. Változtassuk át a Felhők-tt eposszá és vizsgáljuk meg. Adjuk hozzá Dante epikai gépezetét, helyezzük el benne az eszméket és mérlegeljük. Az „emberélet útjának felén sötét erdőbe jutottunk" mi is. A sötét erdő lelkünk kételye, melyhez csalódásunk és véges voltunk tudata juttatott. Dantét exaltált szerelme és a középkori theologia juttatta oda. Szomjazzuk a tudást és nincsen erőnk túllátni az érzékelhető világ körén. Ott állunk a sötét kapu előtt, melyre föl van irva: „Ki itt belépsz, hagyj föl minden reménynyel!" Lépjünk be. Dante-Virgil átadja szerepét. Petőfi vezet most a homályos világban. Lassan haladunk előre, szemünk még nem szokott hozzá ehhez a látományhoz. Távoli messzeségben húzódnak előttünk az első kör bizonytalan vonalai. Azok szenvednek itt, kik nem vesztették el reményüket s akik a természettől várnak gyógyító balzsamot. A második körben azokat találjuk, kiknek nincsen már hitük az eszményekben. A harmadik körben a szerelemben csalódott lelkek gyötrődnek. A negyedik körben, kik túl akartak hatolni a föld körén, feltámadtak a világrend ellen és megsemmisülve buktak vissza. Az ötödikben, akik nincsenek megelégedve az élet rendjével, melyet az alkotó törvénye hozott. A hatodikban, akik fellázadtak a vallás és