Barabás Ábel: Petőfi könyvtár 4. Felhők (1908)

Felhők

72 Petöfi-Könvvtár S ki álmodik Talán még miljom, miljom évekig. De fölébred végre, Egyszerre fölriad, Fölkeltik egyre rémesb álmai, És ekkor a borzalom miatt A semmiség feneketlen tengerébe Fog ugrani! Borzalmas és fenséges kép. Az őrület beszél csak ily széditő dimenziójú képekben, melyek a legnagyobb ellentéteket kötik össze. Egy pillanatra zavarba jövünk. Mit akar mondani ? De a zavart kép homályos fátyolén át megnyílik előttünk a határtalan perszpektiva, a borzalmas és fenséges, mely egyetlen pillanat villámfénye mellett bepillantást enged a nagy kaoszba, melynek üstjében a világot fentartó és romboló erők forrongnak. De a látvány csak egy pillanatig tart. Mély sötétség következik utána. A költő maga is elborzad a látványtól, melyet felmutatott. Vigasztalan és vészes csönd áll be. A levegő fullasztó és nyomott, mint nagy viharok előtt. A hős felidézte a szellemeket és most nem bir velők. Faust is látni akarja a titkos erőket, a föld szellemeit s mikor megjelennek, leroskad előttük. Manfréd magányát is benépesítik a fúriák, fogait csikorgatja, de nem adja meg magát. A Felhők Én-je is magára idézte a sötét szellemeket. Lázban égő szemekkel néz a sötét éjszakába, melyből vadul üvöltve száguldanak elő és rohanják meg. Egyik szivébe vágja