Váradi Antal: Petőfi könyvtár 3. Regényes rajzok Petőfi életéből (1908)

Búcsú a szülői háztól

36 Petőfi-Könyvtár nak, mindenfelé keresztet osztogatnak. Aranykeresztet tűznek a fejedelmek jobbágyaik mellére . . a fölmivesnek oszt a természet buzakereszteket . Fakereszt illet, megváltók, titeket!" S mikor a prencsi csárdában a korcsmáros kegyelméből álomra hajthatja a fejét, még álmainak a hímporát is költészete adja. „Az álom a természetnek legszebb adománya. Megnyílik akkor vágyainak tartománya, mit nem lelünk meg ébren a világon. Álmában a szegény nem fázik és nem éhezik, bibor ruhába öltözik s jár szép szobák lágy szőnyegén. Álmában a király nem bűntett, nem kegyelmez, nem birál, nyugalmat élvez. Álmában az ifjú elmegy kedveséhez, kiért epeszti tiltott szerelem s ott olvad égő kebelén. Álmamban én rabnemzetek bilincsét tördelem!" Ez méltó álma a költőnek, akinek szabadság és szerelem kell. Szerelmemért föláldozom az életet, Szabadságért föláldozom szerelmemet! S erről a pár, világot jelentő sorról Meltzl hét czikket irt külföldi lapokba. Méltán. Nálunk talán százezren olvassák és nem fogják fel e költői hitvallás világraszóló jelentőségeit. ... A legenda beszéli — s a legendáknak szabad glóriával övezni a martirokat — hogy az útszéli csárdába betegen érő költőt a kályhasutba küldte a mogorva csárdás, mikor Debreczenből Pestre gyalogolt. Súlyos baja ölte beteg testét, amikor a betérő betyárok nótára gyújtottak s a nóta — a „Virágnak megtiltani nem lehet . . ."