Váradi Antal: Petőfi könyvtár 3. Regényes rajzok Petőfi életéből (1908)

Búcsú a szülői háztól

Búcsú a szülői háztól 31 erővel egy nagy hivatás, nekem küzdés kell és harcz, süvöltő ellenségek és hétfejű hydra, amelyet meg fogok fékezni, mint Árion a lant erejével a szörnyetegeket! „Hat esztendeig voltam istentül, embertül elhagyott földönfutó ... hat esztendeig volt két sötét árnyékom, a nyomor és a lelki fájdalom ... és mikor? Ifjúságom kezdetén, az élet legszebb szakában, mely csupán az örömöknek van teremtve, tizonhatodik esztendőmtől a huszonkettedikig." Ezt irja uti leveleiben s ennek minden szava fájó, szivtépő valóság ! . . . Apjától Selmeczen keserű hangú levelett kapott, melyben a haragra gerjedt Petrovics azt irja fiának, hogy „hanyagsága, rendetlensége, korhelysége és kicsapongásai miatt érdemetlenné teszi magát arra, hogy róla többé, mint fiáról gondoskodjék, hanem egészen sorsára bizza." Összeszedte sátorfáját és elhagyta Selmeczet. A bucsú-éjszakát máshol irom le. Most elkísérem utján a mi szomorú vándorunkat . . . A szabad természet szent ölén teli tüdővel szivja a balzsamos levegőt . . . Könnyű neki a kis vászontarisznya. Könnyű szivvel mond búcsút a bérczeknek. — Mit nekem, te zordon Kárpátoknak Fenyvesekkel vadregényes tája ? . . . Tovább! le, a róna felé . . . Uton-utfélen bólingat az ezernyi száraz, lombtalan bokor, a hideg