Váradi Antal: Petőfi könyvtár 3. Regényes rajzok Petőfi életéből (1908)

Gyermekévek

Gyermek-évek 19 És visszasír a nóta, a „Szülőföldemen" utolsó strófája, melyet Petőfi 1848-ban Félegyházán irt s amely bucsuüdvözlete a gyermekkori évek kedves tanujához, amelyben régi, édes emlékek újra éledtek. Megkondul az esteli harangszó, Kifáradt már a lovas és a ló Haza megyek . . . ölébe vesz dajkám, Az altató nóta hangzik ajkán Hallgatom s félálomban vagyok már . . „Cserebogár, sárga cserebogár . . ." Ott van a téren a Szent János kútja, ahová vesszőparipáján ellovagolgatott — hja „lovam inni kiván!" — meg vissza, füzfasipot fújva, amelyet az öreg Fazekas bácsi fabrikált neki, meg a maga unokájának, Gergelynek. így teltek a gyermekkor szép napjai Félegyházán. Nagy néha kimentek a fiuk vagy az öreggel, vagy egy legénynyel a vásárba, néha tovább is, ki a tanyákra, szállásokra, ahol a végtelen róna először ölelkezett össze a gyermeklélekkel, hogy sohase bocsássák el többé egymást, együvé forrva maradtak egy egész életre — Petőfi lelke, meg a róna. Akaratos egy fiu volt a Sándor. Nem egykönynyen volt kapaczitálható, sőt ugyancsak falra hányt borsó volt a jó tanács nála. Makacs volt és sokszor engedetlen. De Petrovics gazdát sem olyan fában ringatták, amely túlságosan puha. Egy-egy odavetett komor vagy zordon szóra Sándor meg2*