Baróti Lajos: Petőfi könyvtár 2. Petőfi adomák (1908)

Adomák 61 — Jöhettem volna fogadott kocsival is egészen szüleim lakásáig. Most kaptam meg a könyvkiadótól a „Helység kalapácsáéért a honoráriumot, harmincz forintot. Nem vagyok most rongyos csavargó. De most még sok nép jár a piaczon, ahol az apám székállása van. Az öreg nehéz szívvel van irántam, nem szeretném, ha a nép előtt kemény szavakkal illetne. Engedje meg, hogy estig itt maradjak, s akkor menjek haza, amikor már senki sem lát. A rektor leültette vendégét, azt mondván neki, hogy sürgős dologban ki kell mennie valahová s addig is, hogy ne unja magát, kezébe adta a „Szent Dávidné zsoltárát", amit hajdanában diákok irtak össze furcsa adomákból és pajkos versekből. Az a „valahová" pedig, ahová a rektornak olyan sürgős utja volt, Petőfi szüleinek a lakása volt. Azzal a pia fraussal lépett be a jó öreg korcsmároshoz, hogy ő kérdezősködött tőle, nem érkezett-e még haza a Sándor fia ? De szeretné látni ezt a derék fiút! Nagyot bámult erre az öreg. Hát olyan legény volna az én Sándor fiam, hogy még rektor uram is érdemesnek tartja tudakozódni utána? Hej! talán még be is vehetné maga mellé preczeptornak, ha arra való volna. Erre aztán Szűcs János elmondta az öreg Petrovicsnak, amit a szive a nyelvére adott. A kegyelmetek fia most is tanitó már; de az egész nemzet tanítója, akire kicsinyek és