Baróti Lajos: Petőfi könyvtár 2. Petőfi adomák (1908)
44 Petőfi-Könyvtár tanárához, Szabó Sándorhoz, s elmondta neki nagy veszedelmét. A tanár ismerve a Jókai és Petőfi közt levő baráti viszonyt, tudatta Jókaival a Calepinus dolgát. Jókaiék aztán megvették a saját Calepinusukat a collegium számára tiz forintért Dudásné nagy bámulatára és megelégedésére. (Jókai följegyzése.) A molnármester KövetKeztetése. Általános, bevett szokás volt hajdanta, hogy a színészi osztály pályájukat változtatott református tanulókból telt ki. Még most is nagy többségben van e felekezet a művészet ezen ágánál képviselve. Legkevesebb pedig közöttük az evangelikus. Egyszer Petőfi vándorszínész korában valamelyik alföldi kis városon keresztül utazván, megismerkedett egy becsületes molnármesterrel, aki nagyon jó volt hozzá. Az első szónál bizalmasan megveregette a Petőfi vállát, mondván: — Hát maga szinész ? No, annak örülök, mert — én is kálvinista vagyok. (Jókai Tarka Élet.) A maKacs czenzor Midőn vándorszínész korában elhagyni készült Petőfi Kecskemétet, elhatározta, hogy mint szinlaposztó, a szokásos módon kis füzetet ad ki, melyet szétoszt s igy némi jövedelemre tesz szert. A füzet Jókai egy elbeszéléséből s az ő néhány költeményéből telt volna ki s közreműködését Ács Károly