Baróti Lajos: Petőfi könyvtár 2. Petőfi adomák (1908)

108 Petőfi-Könyvtár Petőfi hirtelen kikapott zsebéből egy tallért, heves léptekkel járt le s fel, miközben a tallért felhajigálva, elkapkodta. Ez volt szokása, ha gondolkozott valamin. — Te is elmégy? — kérdé hirtelen Vasvárytól. — Hogyne! Hazafiúi kötelességemnek tartom. — De az a Kemnitzer is olyan félmágnás. — Az a Kemnitzer honvédkapitány. Megint fel-alá járkált, hajigálta s elkapkodta tenyerével a tallért, még hevesebben, mint előbb. Megállt, felütötte fejét s igy szólt: — Hallod-e, ha máskép lesz a dolog, mint ahogy mondod, többé szemem elé ne kerülj! Jó, majd együtt megyünk. Este, mikor Kemnitzerhez mentünk, útközben Petőfi néhányszor megrázta fejét, azután vállán egyet rándított s legalább két lépéssel előttük haladt. Amint a szobába léptek, Vorinyetzky felugrott s Petőfit átölelte e szavakkal: — Tőled tanultam, tőled ! Mindig szerettem a szabadságot; de imádni csak dalaidból tanultam! Azután nyaka körül fonta karját s fel-alá járkálva, melegen beszélgettek. Mikor estelihez ültek, benső barátok voltak. Elenyészett a rangkülönbség, mindkettő csak szabadsághős. Étkezés, vagy inkább borozás közben Vasváry ékesszólásának egész bensőségével mondott ragyogó pohárköszöntőket. Petőfi is neki hevült s elkezdte szavalni szabadságdalait. A házigazda és Vorinyetzky nem maradtak az ölelésnél