Baróti Lajos: Petőfi könyvtár 2. Petőfi adomák (1908)

Adomák 107 volt otthon, a Svábhegyen járt. Degrét két ok gátolta, hogy utána menjen, mert a Svábhegyen Jókai hozzáférhetetlen volt, másodszor pedig, mert elkésett volna az idő rövidsége miatt. Elhatározta tehát, hogy egyedül néz szemébe a Petőfi szitkainak Vasváry Pál örömmel fogadta a meghívást. Együtt mentek Petőfihez. Petőfi Degré elé állott; égnek meredező hajszálai megmozdultak fején, szemeit vadul forgatta s aztán keserű mosolylyal kérdi: — Megbolondultál? Bizony Sándor, ily tnozgaimas időkben az sem volna csoda. Csak azért, mert különben tudnád, hogy egy herczeg kedvéért a kisujjamat se mozdítom meg. — Hát az igaz, hogy Vorinyetzky szerencsétlenségből berezegnek született; de tehet-e róla? Amiről ő tehet, az elismerésre-, csodálatraméltó. Szive, lelke a szabadságé, jogainkért küzdeni akar, barátja, testvére a népnek, ő lengyel. — Hm, igazán? — dörmögé Petőfi kissé megszelídülve. — Zászlóját, hol rá annyi kitüntetés, fényes előmenetel várt, ott hagyta s eljött, hogy honvéd legyen. Nagy kitüntetéssel vált meg a vértesektől, s a szabadkai nép vállaira kapva vitte végig az utczákon. A magyar kormánytól egy vadászzászlóalj felállításával van megbízva s erről óhajt veled értekezni.