Nagy Csaba szerk.: Szerb Antal válogatott levelei (Budapest, 2001)

amikor hölgyismeröseimet hasonló dolgokról biztosítom. Terád nagyon sokszor gondolok, csaknem folyton, ami persze nem csupán gyengédség, nem barátság eredménye, hanem bizonyos fokig ideges szokás. Világéletemben Te voltál az én kivetített önkritikám - és Te talán erre fogod realizálni, hogy milyen döntő szerepet játszol az életemben. Hogy mennyi mindent másképp tennék és mondanék, ha nem gondolnék arra, hogy te mit szólnál hozzá. Ha nem volna egy ilyen kis János bennem, állandóan, azt hiszem, már sokkal affektáltabb és narcisztikusabb lennék, mint amilyen vagyok. Hogy vagytok otthon, Jánoskám? Szeretnék rólatok bőven hallani. Szüléimről nem tudok semmit se mondani, mert két hete, amióta itt vagyok, nem kaptam tőlük levelet, és nagyon nyugtalan vagyok. Bár biztos, hogy nincs semmi baj, mert utánam küldik a párizsi postámat, és a boríték hátára felírják, hogy jól vannak. Én egészségileg O. K. vagyok, csak a szemüvegemmel vannak folyton bajok, nem tudok megfelelőt találni. írj, János úr, kikkel vagy jóban meg mindent. Ölellek, és a Család valamennyi tagját régi szerelemmel. Tóni University Hotel 111 Gower Street London W. C. 1. (A W. C. nem klozetot jelent.) 35. TANAY MAGDÁNAK London, 1930. jan. 21. Kedves, köszönöm nagyon sok levelét és megnyugtathatom, hogy nem veszett el egy sem, mert minden nap kaptam egy ideig; hogy szeles és földtől elrugaszkodott, arra nem most jöttem rá, bár igen érdekes, hogy azt hiszi, hogy kevesebb bélyeget tett rá, mikor következetesen többet tett; de nem tesz semmit, kaptam már Magától levelet egészen bélyeg nélkül, sőt leragasztatlanul is. Drága!... És aztán jött az a levél, ahol az ajkába harapott. Igen, buta érzés lehet valakinek vigasztaló leveleket írni távoli magányába, és azután rájönni, hogy állapota mindennek nevezhető, csak magányosnak nem; de ez már a levélírók örök sorsa gyorsan változó világunkban, és egy önzetlen barátnak nem szabad azért az ajkába harapni és hátrarázni szép ginger haját. És még valami: mikor múltkor rájöttem arra, hogy mennyi mindent nem tudunk egymásról, akkor egyúttal egy gonosz kísérletre szántam rá magam: szándékosan kevertem