Nagy Csaba szerk.: Szerb Antal válogatott levelei (Budapest, 2001)

az nem elég, hogy az ember teljes legyen, ugye? ez a szeretet olyan derűs és nyugodt érzés, nem teszi próbára az embert és nem bizonyítja be az embernek a kétkedés óráiban: hogy igen is ember vagy, képes a nagy jóság és a nagy gonoszság, a nagy öröm és a nagy fájdalom megvonaglásaira. Nem mintha egy ilyen távoli és épp ezért mérhetetlenül előkelő reláció, mint ahogy Magá­hoz vagyok, néhány országon át, bizonyítana valamit; de ez mégis lehetőség, és a fantáziám arra fordul, hogy majd egyszer haza is megyek. És olyannyira, hogy néha nagyon búsulok, hogy nem mehetek haza. Minek nekem ez az ösztöndíj, gondolom, és ez az Anglia és mindazok az intellektu­ális tapasztalatok, amiket egy rendkívül müveit sors a számomra tartogat ­mikor kétségtelen, hogy ezidöszerint csak Maga jelentené számomra a dolgok teljességét, és Maga Pesten van. De hagyjuk, mondta a sápadt hordóügynök, és elrepült. A napokban pró­báltam analizálni magamban az első benyomásokat, amiket Maga tett; eszem­be jutott, hogy mialatt előadta nekem a Vöröskereszt hivatását és szervezetét, én épp úgy féltem Magától, mintha egy iskolaigazgató volna vagy egy más, hivatalból nemeslelkü személyiség. Nem furcsa? Ma már egészen másképp félek Magától. Újév után visszamegyek Londonba, és ha ki is jön Párizsba, rajtam azzal, sajnos, nem lesz segítve. Egy kis londoni útról nem lehet szó? Nem kellene meglátogatnia a Students' Movement House-ot a Great Rüssel Squaren? És ki az a Petz Samu? 83 hisz az meghalt. És miért írja, hogy „léve"? remélem, csak szórakozottságból. Egyetlenem, mulasson jól, búcsúzom, mert családom már alszik, és félek, hogy zavarom őket a gépeléssel, Isten vele, kezét csókolja T. 31. TANAY MAGDÁNAK London, 1930. jan. 4. Új cím: 44 Tavistock Square, London W. C. 1. Második londoni séjourom első napja; a tegnapi, megérkezés este és lakáske­resés gondjai, nem számítanak. Mme de Staël azt mondja, hogy minden város akkor tetszik, amikor viszontlátjuk. Jelen esetben valahogy nincs igaza. Pl. első ittlétem alkalmából még nem is vettem észre, hogy az angol kosztot mennyire nem nekem találták ki az angolszász istenek.

Next

/
Thumbnails
Contents