Nagy Csaba szerk.: Szerb Antal válogatott levelei (Budapest, 2001)
egy másik budai cukrászdába, a Friedrich sem rossz, csak ott mindig ismerősökkel találkozik az ember - azután hazakísérni, elbúcsúzni igen odaadott és lovagias jellegű kézcsókkal, és visszajönni Nyugat-Európába. És már vissza is vagyok. Isten vele, Egyetlen, gondoljon rám néha, és érezze nagyon jól magát, kezét csókolja T. 29. TANAY MAGDÁNAK Párizs, 1929. dec. 12. Magdám, köszönöm utolsó kedves levelét. Minden egyes levele külön elszomorít, hogy úgy adódott, hogy csak levélformában érintkezzünk. Bár az idő oly gyorsan múlik. Egyszer majd Pesten leszek, és mi mindig jóban leszünk, nem furcsa? Ki hitte volna. Most igen jól szórakozom ittenfelé. Rengeteg érdekes néppel ismerkedtem meg: pl. egy Simone de Beauvoir 76 nevü francia agrégée de la philosophie nővel, aki rendkívül értelmes nő, és akinek olykor német órákat adok; egy M. Wou nevű kínai tudóssal, aki úgy beszél, mintha egy Verne-könyvből lépett volna ki, olyan örök igazságokat mond, mint: hogy a kínai kultúra sokkal régibb, mint az európai stb., és általában élénk csalódás nekem; egy M. Höltstel, aki a Sorbonne norvég lektora; Báránnyal, 77 nagy hazánkfiával, az úszóbajnokkal, aki csodaszép fiú; egy egyiptomi francia úrral; egy Eeslie nevü angol kislánnyal, akinek az a mániája, hogy intelligens. Azonkívül itt van a töménytelen magyar diák és diáknö, akik úgy néznek rám, mint egy felnőttre, mert hiszen az írásaim Horváth Jánosnál vizsgaanyagot képeznek - de én képtelen vagyok úgy viselkedni velük szemben, mintha felnőtt volnék. Hevesi Bandi is itt van, és Szabó Laci esedékes. De mindezek között még mindig a kis oláh-görög fiúkát szeretem legjobban, aki olyan, mint egy bimbó és mint egy püspök (olyan szerény és olyan okos). Most ehhez számítson hozzá egy csomó ismerőst, akiket nem érdemes felemlíteni, de akikkel azért összejövök, és elképzelheti, hogy a könyvtáron kívül töltött óráimon el vagyok foglalva. Azonkívül dolgozom is, apró cikkecskékkel próbálok odahaza életjelet adni magamról. Mert szenzációsan elfelejtenek. Barátaim és atyámfiai csúnyául elárultak, nem felelnek leveleimre (igaz, én se szoktam felelni, ha Pesten vagyok), hátrahagyott írásaim nem jelennek meg, ahol fizetni kellene, nem fizetnek, és minderről semmi hírt nem tudok kihúzni a népekböi.