Nagy Csaba szerk.: Szerb Antal válogatott levelei (Budapest, 2001)

TANAY MAGDÁNAK Párizs, 1929. nov. 30. Kedves Magda, két hete nem írtam Magának, és már nagyon hiányzik, mint hogy ha rég nem láttam volna. Az igaz, hogy rég nem láttam. Közben itt volt az ex-sógornőm

74 Párizsban, azért voltam nagyon elfoglalva. Tőle ugyanis nem váltam el, sőt változatlanul nagyon jó barátságban vagyunk, és nagyon imádom. Az illető normális körülmények közt Berlinben él, ahol foglalkozására nézve feleség, és ez okon nagyon ritkán szoktam látni. Most hogy itt volt, minden este együtt voltunk Montparnasse-on, Montmartre-on, orosz és lengyel kocsmákban és egyéb exotismek között. Nagyon kellemes volt, de azért bizonyos megkönynyebbülést éreztem, amikor tegnap este felültettem a vonatra és visszatértem a magánéletbe. Öregedésem, vagy talán csak felnőtté válásom processzusa oly rohamosan megy végbe, hogy kezdek unni minden szórakozást és az emberi társaságot általában. Nem mintha az erzsébetkori angolok, akik közt könyvtári napjaimat töltöm, olyan rendkívül mulatságos emberek volnának, hogy mindenért kárpótolnának; de hallatlanul tudnak viselkedni, a könyvek: hallgatagok, szerények és megbocsátóak. Ha bemutatnám Magának átlagos tudattartalmam keresztmetszetét, eléggé költöietlen dolgot láthatna. Nagyobbára azon szoktam gondolkozni, hogy mit kellene csinálnom, és mit kellene írnom, hogy „vigyem valamire", amint atyák és egyéb jóakarók mondani szokták. Éjszaka nagyobbára kéziratokról és korrektúrákról álmodom, sans blague.

75 Szeretnék valami szépet írni, de nem tudom, hogy mit. Illetve, hogy mit, azt még csak tudnám, hiszen az egész világ egy nagy írnivaló a számomra, és gondolatokkal úgy tele vagyok, mint egy angol cake mazsolákkal, de nem tudom, hogy mit volna hasznos írni. Közben pedig otthon mindenféle nagy események történnek, Babits és Móricz, amint hallom, átveszik a Nyugatot (mi ehhez képest egy francia kormányválság), és innen messziről nem tudom, hogy mit kell csinálnom. Közben olykor Maga is eszembe jut, mint szőke oázis a businesslike sivatagban, amint órára megy, amint óra alatt az Ihletett Költőt olvassa (mit szól, milyen unalmasan tudok írni?), amint tevékenykedik, és irigylem az utcákat, amiken végigmegy. Mily rendkívül kellemetes volna egy szép nap meglesni Magát a Vilmos császár úton, úgy estefelé, azt mondani: „Drágám, ne menjen még haza, még olyan korán van, sétáljunk egy kicsit", azután lekanyarodni a legsötétebb Markó utcán át a Parlament felé, esetleg még Budára is átmerészkedni, talán propelleren, amint ifjú szívekhez illik, esetleg a Tomayhoz vagy