Nagy Csaba szerk.: Szerb Antal válogatott levelei (Budapest, 2001)

A tintaceruzát H. Bélától kaptam, Kulcsár Pista is itt volt egyszer. Pipikém, nemsokára a házassági évfordulónk lesz, ha nem tévedek, és nem lehetünk együtt! Ki lehet ezt bírni, Baba? Én olyan szép olaszországi útiterveket dolgoztam ki! Ha kikerülünk az Alvilágból, engem csak a pénz fog érdekelni, a pénz, amelyen Olaszországba utazhatunk és megvásárolhatjuk azokat az örömöket, amelyeket az oly vékony hajszálon függő élet nyújthat. Kimondhatatlanul hiányzol nekem, mostanában már ez az alapérzése napjaimnak, és minden más csak színező felhang. A többiek mostanában már hazajárnak, és én majdnem meghalok az irigységtől. De azért ki ne mozdulj, édes, a veszély még egyáltalán nem múlt el, egyikünk feleségét és gyerekét tegnap vitték el a németek! Ha nem tudnálak ott, ahol vagy, megölne a nyugtalanság. Mit mondhatok még, drága egyetlenem? Ha túljutunk, nagyon meg kell majd jutalmaznunk magunkat, mert amin átmegyünk most, legalábbis nagyon keserű. Egymillió ötszázezerszer csókol T. 141. SZERB ANTALNÉNAK 1944. aug. 2. Édes Baba, nem is tudom, mit írjak mást, mint hogy türelmetlen és ideges vagyok és vágyódom utánad. Ez a hét annyiban jól telt el, hogy nem voltam munkán, sokat ettem és talán egy árnyalattal kevésbé voltam deprimált. Piri és Tuki kétszer is itt volt, Emici

277 lx (inkább Gábornál), Bodnár Laci soxor [sic!] és igen apokaliptikusán; én lx otthon voltam az öregeknél, tegnap megfürödtem (jó volt), sok teát ittam, felvidámítottam őket, hogy sok zsidóval nagy baj történt és nem a gólya hozza a babákat. Anyám folyton Petiről beszélt, és a snapszos poharakat siratta, amelyeket otthagytunk a lakásban. Minden jó volna, ha lelkemet valami viharállóbb szerkezettel lehetne kicserélni, és ha nem szoktattál volna arra, hogy csak veled, melletted és általad tudjam elviselni az életet. SZERB ANTALNÉNAK 1944. aug. 6. Édes Baba, itt küldök egy Heredia-szonettet. Nem jó, de viszont én írtam, és az első vers, amelyet fennállásom óta hozzád intéztem.