Nagy Csaba szerk.: Szerb Antal válogatott levelei (Budapest, 2001)

Iritöl hallottam, mennyire kell gürcölnöd, szegénykém, és még hozzá a fogad is fáj, rettenetes! Ne búsulj, egy szép nap visszamegyünk a villába, az öregeket máshol helyezzük el, viszont odavesszük Irit meg Bandit meg Pistit is, és újra emberek leszünk. Istenem, hogy meg fogom becsülni azt a kimondhatatlan adományt, hogy újra megcsókolhatom, drága, jó, csúnya és kicsi és úgy imádott kezedet. So long! Oly hosszú? Ki tudja. Hétszeresen alvilági imádattal T. SZERB ANTALNÉNAK 1944. júl. 22. Édes Bucusom, tegnap itt volt Piri Kálmán" és Tuki" , fehérneműt hoztak nekem, részben mosást, részben kiegészítést. Nagyon jól megvannak egymással, azt hiszem, kis flört indult meg közöttük. Kálmán olyan ápolt, mint még soha. Tőle tudom, hogy lakásunkba az új lakó már bevitte bútorait és ciánoztat. Bucusom, ha egyszer megszabadulok, hogy a pics...ban fogunk lakni? Olyan nehéz elképzelni jövőnket, ha az ember nem tudja, hogy hol képzelje el. De kezdek belenyugodni a lakás elvesztésébe, az új lakás kifejezi majd, hogy kikeltünk az Alvilágból, az új életre támadtunk. De vájjon kikelünk-e az Alvilágból? Hangulatom egyre hánykolódik remény és csüggedés közt. Nagyon türelmetlen vagyok. Most már két hete nem vagyok munkában, csak fekszem szalmazsákomon, ami jobb, mint dolgozni, de az idegeimnek ez sem tesz jót. Általában micsoda megviselt embert fogsz visszakapni! Én nem tudom, vannak itt alakok, akik nálam is aggódóbbak, de azok már komoly idegbetegek. A legtöbb ember nem veszi annyira szívére a dolgokat, de egy jóformán idegen bajtárs azt mondta nekem, hogy csendességben én viszem a rekordot, tegnap pedig valaki egy viccet mondott, mitől én nevettem, mire ő azt mondta, ez kitűnő vicc lehet, mert engem még nem látott mosolyogni. Fő dolog, hogy te maradj helyeden és ne kockáztass semmit. Az idő végeredményben mégis nekünk dolgozik, csak megéljük. És mégis, mégis én vagyok a normális, csak én többet veszítek, mint ők, mert szépen és értelmesen éltem, és nekem jobban hiányzol te, mint nekik az ö feleségük. Patience, patience, Patience dans l'azur motyogom magam elé naponta, nem tudom, hányszor.