Nagy Csaba szerk.: Szerb Antal válogatott levelei (Budapest, 2001)

TANAY MAGDÁNAK

262 Bp., 1942. jún. 4. Kedves Magda, amikor Magánál jártam, abban maradtunk, hogy ismét jelentkezni fogok. Azóta hónapok teltek el, és most úgy érzem, illenék mégis legalább számot adnom arról, hogy miért is nem jelentkeztem. Mikor múltkor eljöttem Magától, elemezgettem, latolgattam a dolgokat, amiket mondott, és mind erösebb lett bennem az az érzés, hogy kettőnk közt ezidőszerint sokkal erősebbek a „világnézeti különbségek", semhogy meg tudnók találni és meg tudnók tartani régi hangunkat. Szokásból macskakörmök közé tettem a nagyképű kifejezést, mert neo-frivol ifjúkoromban megszoktam, hogy mulassak az ilyesmin; de azóta sajnos meg kellett tanulnom, hogy a világnézet, legalábbis átmenetileg, mégis csak komoly dolog, mert hiszen exisztenciális kérdéssé lett. Olyan komoly dolog, hogy kettőnk közt mindig ott ülne kellemetlen harmadikul. Maga tudja jól, mennyire nem vagyok büszke és dacos jellem, mégis belső kényszerből el kellett szakadnom mindenkitől, aki a másik oldalon van - és távolról sem tartozom azok közé, akikről Maga beszélt múltkor: akik görcsösen és mintegy önigazolásképp ragaszkodnak jobban-született barátaikhoz. A közöttünk lévő különbséghez tartozik az is, hogy én meg vagyok győződve arról, hogy a köztünk lévő különbség előbb-utóbb nagyon meg fog csökkenni. Akkor majd újra jelentkezem, feltéve, hogy meg fogja tudni bocsátani mostani távolmaradásomat. Kezét csókolja Szerb Antal 127. SZEGI PÁLNAK

263 Bp., 1942. aug. 14. Kedves Palikám, ma korán reggel értesültünk, hogy Kulcsárt hazaengedték; reméljük, téged is nemsokára látunk. Feleségem minden nevezetes dolgot megírt a túloldalon. A Magyar Csillag minden egyes száma rosszabb, mint az előző - az utolsó szám már egészen fórtelem. Amint előrelátható volt, 1. Gy. egészen népi vizekre evez. Én sokat dolgozom, vagy inkább piszmogok, fordításokkal, meg azzal az anthológiával, amit említettem. Sokat olvasok, és mindinkább rájövök,