Tasi József szerk.: Móricz Zsigmond a Kelet Népe szerkesztője. Levelek II. (Budapest, 1999)

A levelek jegyzetei

Az örömhöz, Görögország istenei és mottóként a két fordítás elé idézet Ady Endre A tegnapi Paris című írásából. L. PIM M. 100/5949/2^1. Nem jelentek meg a Kelet Népében. — Jövő vasárnap találkozunk: L. a 786. sz. jegyzetet. 804. K: MTA, feldolgozatlan. — 1 f. Autográf ceruzaírás, a Kelet Népe cégjelzéses levélpapírján. örülök hogy Debrecenben találkozunk: L. a 786. sz. jegyzetet. — a vásár miatt: L. a 748. sz. jegyzetet. 805. K: PIM M. 100/2143. — 1 f. + boríték + 2 f. melléklet. Autográf tintaírás. A borítékon ismeretlen autográf ceruzaírású rájegyzése: „Tamás Gáspár." Melléklet: Tamás Gáspár Erdélyi levél Nomádnak címezve című autográf tintaírású cikke. Mellékelten beküldőm a Kelet Népének a Magyar Nemzetben megjelent Nomád leveléhez fűzött megjegyzéseimet: A Magyar Nemzet-beli cikket 1. a 198. sz. jegyzetben. Tamás Gáspár cikke nem jelent meg a Kelet Népében, itt közöljük: Erdélyi levél Nomádnak címezve Az ember, ha komolyan venné a mai időkben „nagy" közíróink és íróink minden nyomtatásban megjelenő írását, meglehetősen zagyva és sekélyes képet kapna a magyar szellemi életről. Még akkor is, ha a pártatlanság látszatát kereső irodalomkritikusokról és a józanul mérsékelt politikai blöffök nagy „mestereiről" is van szó. Bár a bátorságot akkor is becsülni kell, ha a szóban forgó közíró-nagyság „a szegényesen bútorozott fejű" Szálasi testvér politikai elmeszüleményeit vagy a magyar irodalom legnagyobb népi eposz íróját, Móricz Zsigmondot támadja. De ebben az aszálynak kitett szellemi dzsungelben mégis meg kell állni egy pillanatra. Különösen akkor, ha olyan tekintélyes lap, mint a Magyar Nemzet és olyan neves közíró, mint Nomád pengeti meg azt a felajzott húrt, amely ugyan hamisan szól, de a feszült csendben messze hangzik. S azért is, mert az egészséges építő népi szellem a valóságban még csak döngeti az érvényesülés akadályait, de tisztító és termékenyítő szele még nem járta át az egész magyar népközösségben a lelkeket. Bár ez az írás nem akarja túlértékelni Nomádnak a „népi" hosszúnapról írt, a MN augusztus 8-i számában megjelent levelét, szólni kell róla, mert azt a népi irodalmat éri minden részről rendszeres és sorozatos támadás, amely a magyar nép közműveltségi, gazdasági és politikai felemelkedését szolgálja, hirdeti és akarja. Annak a magyar népnek népi és nemzeti felemelkedését, amelynek hosszúnapja immár jó néhány százados. Az olcsó humor tetszelgős pamfletjében nyilván más szándék húzódik meg, mint a jogos, szükséges és igazságos irodalmi bírálat. És bár sem Móricz Zsigmond, sem írásai nem szorulnak védelemre, Nomád vállveregető, kvaterkázó bölcselkedései már túllépik azt az ízléssel megengedett határt, amelyet Nomád s a hozzá hasonlatos szellemi térfogatú publicista csodagyerekek Móricz Zsigmonddal szemben megengedhetnek maguknak. Igen, a bírálat kell, szükséges, de legyen tárgyilagos. De ezt Nomád levele minden mondatában nélkülözi. Sőt a tárgyilagosság hiánya mellett rosszhiszemű is. Rózsa Sándor regényének legfőbb hibáját Nomád abban látja — „miután ezt sokadmagával megállapította" —, hogy „a magyar nép hősévé megtenni a szamosújvári börtön halottját, a vonatrobbantásban Matuska előfutárát, tiszteletlenség nemcsak a tények, hanem a magyar nép jelleme iránt is." Valamint azonosítja a híres paraszti rablókat az „úrifiúk betörőbandájával". Kevéssé hiszem, hogy Móricz Zsigmond Rózsa Sándort első számú nemzeti hőssé akarná avatni. De az elnyomatásnak egyik komor és veszejtő korszakát hozza közelebb, s kínálkozhatott-e ehhez megfelelőbb alkalom, mint az, amit az író Rózsa Sándor népi legendává szélesült alakja mögött megláttat? Mert Kossuth és Petőfi alakja köré lehet csoportosítani a 48-as forradalom hatalmas küzdelmét, de a magyar népi élet mélyben törtető nagy vívódásait már kevésbé. Álljon itt az előbb idézettekre Veres Péter megál-