Tasi József szerk.: Móricz Zsigmond a Kelet Népe szerkesztője. Levelek II. (Budapest, 1999)
A levelek jegyzetei
számokat szinte a semmiből kellett volna előteremteni. Ami kis áldozatkészség volt tájainkon: ekkortájt vérzett el a Tiszántúlon. Egyik barátom mégis ráállt, hogy ugyanabból a társaságtól még havi négyszázat kisajtol. A kiadóm a kritikai rovatomat akarta könyvbarátai számára átvenni. Ha a lap olcsóbb nyomdába megy át, a címlapról a kép is elmarad, egy-kétszáz pengőt én is ráfizetek: eltenghettünk volna. Boldogan hívtam fel professzor barátomat és Móricz Zsigmondot az újabb Kelet Népe tanácskozásra." Móricz azonban — Németh László szerint — nem akarta ingyen átadni a lapot, 5000 pengőt kért érte. „Erre nem volt szavunk, sem nekem, sem a professzornak." (L. Németh László: Móricz Zsigmond. 96-97. 1.) Bay Zoltán érdeklődésünkre adott készséges válaszában a következőképpen emlékszik az ügyre: „1942. februárban Németh Lászlóékhoz voltam meghrva vacsorára, és ott volt Móricz Zsigmond is. Zsiga bácsi elmondta a Kelet Népe financiális nehézségeit, s Lacival együtt megkérdezték, tudnék-e segíteni? A kérdés azért volt indokolt, mert tudták, hogy kapcsolatban állok azokkal, akik a Tiszántúlt nemrégiben megvásárolták. Én azonnal megígértem, hogy minden tőlem telhetőt megteszek. A kapcsolat a következő volt: A Magyar Közösségnek volt egy műegyetemi sejtje (azt hiszem, ez volt a megnevezés), melynek kollégám, Náray Szabó István volt a vezetője. A sejt tagjai voltak főképpen műegyetemi tanárok és néhányan kívülállók mint pl. Kodolányi János. Összesen mintegy 10 vagy 12 személy. Náray Szabó nekem a kollegialitástól eltekintve is kitűnő barátom volt; barátságunk a berlini Collegium Hungáriáimban indult 1926-ban, folytatódott Szegeden, aztán 1938-tól a Műegyetemen. Az 1941-42[-es] tanévtón Pista kari dékán volt, ami tekintélyes jövedelemmel járt, s elmondta nekem (minden héten találkoztunk, mert én az én tantermemet egy másfél millió voltos atomátalakító céljaihoz adaptáltam, s előadásaimat az ő tantermében tartottam), hogy az egész dékáni jövedelmét a Közösség céljaira adja, különösképpen pedig [azért], hogy meg lehessen vásárolni a Tiszántúlt, melyet aztán föl lehet majd hozni a fővárosba. A Tiszántúl vezető szerkesztője Kodolányi János lett, aki néha leutazott Debrecenbe. Jánossal én régi barátságban állottam a 20-as évek elejétől. Szabó Lőrinc révén ismerten meg. A Zsiga bácsi kérését Pista nagy szimpátiával fogadta, de azt mondta, kötelező ígéretet nem tehet, mert jelenleg »elvereztünk« a Tiszántúlon; mihelyt lehet, igyekszünk a Kelet Népén segíteni. Ezt én Zsiga bácsinak egyik kávéházban az Oktogonon megmondtam, a pontos dátumra már nem emlékszem. A válasz nem volt kategorikus »nem«, de »igen« sem, így tehát megértem az Ön mostani levelét, hogy Zsiga bácsi reménykedett. Tehát a szervezet, mely a Tiszántúl mögött állott, ténylegesen a Magyar Közösség volt. Az Ön által írt Magyar Élet- és Magyar Út-ügyekről én nem tudok. A Közösség szervezete olyan volt, hogy az egyes sejtek (csoportok) nem tudtak a többiekről; még olyan kitűnő barát is, mint Pista, nekem a szervezetről sohasem beszélt, én pedig nem kérdeztem." (Bay Zoltán levele G. Merva Máriának, Chevy Chase (U.S.A.), 1988. ápr. 9. Bay Zoltánnak ezúton is köszönetet mondunk szíves válaszáért.) Ezek a tervek nem valósultak meg, a tárgyalások abbamaradtak, Móricz nem írta meg a debreceni tárgyú történelmi regényt és cikkeket sem írt a Tiszántúlba. 1942 elején azonban még három vevő jelentkezett a Kelet Népére. A legkomolyabb partner a KALOT (Katolikus Agrárifjúsági Legényegyletek Országos Testülete) volt, melyet Muharay Elemér képviselt ebben az ügyben. Ők tárgyalási alapul 8000 pengőt ajánlottak fel. Később szerződéstervezet is készült (I. a 682. sz. levelet). Eszerint Móricz nevét mint főszerkesztőét rajta hagynák a lapon, továbbra is írhatna a Kelet Népébe, anyagilag is kedvező lenne az ajánlat. Móricz már egy nyilatkozatot is fogalmazott minden valószínűség szerint 1942 márciusában a KALOT szerződéstervezetére válaszul: Nyilatkozat Betegeskedésem miatt, mely már több mint egy éve tart, kénytelen vagyok a félév befejezésével, tehát június 15-én lemondani a Kelet Népe szerkesztéséről és kiadásáról. Ebben a nagy vállalkozásban soha senkitől, írótársaimon kívül, akik írásaikkal a legnagyobb önzetlenségei és szeretettel állottak mellettem, senkitől semmi segítséget nem kaptam, s anyagilag sem bírom tovább az áldozatot. A folyóiratot ezért kénytelen vagyok visszabocsátani a törvény értelmében a m. kir. Miniszterelnök úr kezébe, akinek joga van azt tovább adományznia. Nincs kifogásom az ellen, hogy a KALOT kérje s kapja a lap tulajdonjogát, mert így bizonyos vagyok benne, hogy a jövőben is a magyar sorsproblémákat és a magyar nép nevelésének céljait fogja munkálni. Istennek áldását kérem a szeretett folyóirat jövőjére és további gondozóira. (L. PIM M. 100/4203/13. és Tíz év. II. 461.1.)
