Tasi József szerk.: Móricz Zsigmond a Kelet Népe szerkesztője. Levelek I. (Budapest, 1988)

Kérem a Kelet Népe című lapot előfizetőnként küldeni és a március 1-jei számból 20 darabot. Köszönetem megismétlése mellett maradok mindenkor kész híve Pécs, 1940. március 9. Sándor Károly 111. VERES PÉTER - MÓRICZ ZSIGMONDNAK [1940. márc. 10. előtt] [...] A lapnak éppúgy nincs képe, mint ahogy születésétől kezdve sohase volt. Harmadik hónapja, hogy M. Zs. szerkeszti, de azóta még minden száma meglepetés. Néha jó, néha rossz, de az biztos, hogy az olvasó, akinek a pénzére okvetlen szükség van, még nem tudja, hogy micsoda és kicsoda a Kelet Népe. Ez pedig több okból fontos. Először azért, hogy a lap anyagi sikere tenné lehetővé a felvetett nagy gondolatoknak, ha nem is megvalósítását, de a felszínen tartását és ellenőrzését. Másodszor a lap nagy elterjedtsége és erkölcsi sikere gondolkodóba ejtené azokat, akiknek a kezében a pénz és hatalom van, hogy itt nem néhány naiv és kelekótya íróféle akadékoskodik, hanem a magyarság legértelmesebb emberei helyeselnek nekik. A lap tehát így erőt jelentene. Ehhez azonban tisztázni kellene a közönségben bizonyos dolgokat. A magyar kultúrközvélemény ma kétfelé szakadt. [...] Nehéz helyzet: a zsidók magyar fajvédőnek nézik, a magyarok meg a zsidók falazójának. Gondolkozzatok rajta, mi volna itt a teendő. Azért írom ezt a levelet így, többesszámban, mert ez nemcsak a M. Zs. ügye. [...] 2. Ismételten figyelmeztetlek benneteket, óvatosabban fogalmazzátok a propaganda cikkeket. Már a múltkor írtam, de kihúztátok a cikkemből, hogy óvakodjunk úgy írni és beszélni, mintha mi volnánk a kormány, és csak tőlünk függne, hogy akarunk-e építkezni. Egypár kísérletet tehetünk, s ha van bennünk egy kis erő és önbecsülés, akkor meg is tarthatjuk, amit csináltunk, de a tennivalókhoz mérve ez valóban egy csepp víz a tengerben. Minekünk nem feladatunk, hogy hamis illúziókat ébresszünk a magyarságban. Ebből elég volt. Éppen ezért nem tudom helyeselni a M. Zs. vidéki beszámolóinak a hangját. Nem a tények megírásában, hanem a hangban látom a hibát. A szatmári vagy a pécsi kísérlet egyformán bagatell dolgok... amikor itt lesz a válság, a rossz termésből, esetleg a háborúból eredő nyomorúság, majd csodálkozva veszik észre jóakaratú kísérletezőink, hogy még több a koldus, mint azelőtt, valósággal szüli őket a magyar valóság, mint ócska hodály a patkányt. Dolgozni kell tehát és állani a sarkunkon, de ne ébresszünk hamis illúziókat sem az olvasóban, sem a jóakaratú közigazgatási emberekben. Ebből a szempontból nem találom szerencsésnek, hogy a most bentlevő nagy tanulmányomat úgy nyírtátok széjjel, hogy reális önvizsgálat helyett ez is csak az illúziókat szolgálja. Én nem a népfőiskoláról írtam, hanem a népművelés és szabadság viszonyáról, helyesebben arról a kultúrdinamizmusról, ami ahhoz kell, hogy az iskoláknak haszna legyen. Most nem tudom, mit csináltok a cikk második felével: közlitek-e vagy nem. Ezen ugyan nem dől össze a világ, s merem állítani, hogy én vagyok az ország legengedelmesebb munkatársa, tehát nem is csinálok belőle kázust. Azt azonban mondhatom...