Tasi József szerk.: Móricz Zsigmond a Kelet Népe szerkesztője. Levelek I. (Budapest, 1988)

A debreceni Nyári Egyetem meghívására számos írótársammal együtt én is megjelentem, s ott nekem kellett elnökölni azon az írói értekezleten, amely többek között igen érdekes vitát folytatott a folyóiratok rendszeréről s esetleges befolyásolásáról: abból a célból volna kívánatos egy ilyen befolyásolás, hogy a nép nevelésének, felvilágosításának és kulturáÜs emelésének munkájában jobban vegyenek részt a folyóiratok, mint eddig. Kialakult az a nézet, hogy a folyóiratok alapjában véve magántőkével alakult vállalkozások, s a kiadók és a szerkesztők befolyásolása csak a cenzúra kiterjesztését jelentené, ők csinálják, amit akarnak. Ellenben szükség volna egy olyan folyóiratra, amely „a már értékítéleten keresztülment" írói termékeket közölné „a lehető legolcsóbb áron a néppel". Ezt a jelenlévők úgy értették, hogy kell egy államilag szubvencionált vagy fenntartott folyóirat, amely az eddigiektől annyiban térjen el, hogy az egész magyar irodalmat tekintse munkatársnak, Anonymustól máig. Vagyis a szerkesztőnek joga legyen élő és holt íróknak műveiből meríteni. Kérdéseket, problémákat a teljes irodalom megvilágításával, példákkal és szemelvényekkel illusztrálni. Óriási lehet ennek a folyóiratnak a szerepe. Én a magam részéről a legnagyobb örömmel üdvözöltem a gondolatot, mely valóban véletlenül az eszmecsere folytán épült és csiszolódott ki. így közel lehetne vinni az irodalmat a néphez, csak olyan szerkesztő kell, akiben megvan ez az összefoglaló, az egész irodalmat a kisujjában érző és amellett országos szempontokat bíró szellemiség. Azt a jelenlevő írók határozottan kijelentették, hogy az illető ne legyen állami hivatalnok. Az, hogy állami hivatalnok valaki, szerintem nem zárja ki sem az ambíciót, sem a hozzáértést, de magát az ügyet rossz színbe hozná, ha hivatali szerkesztést képzelünk egy ilyen folyóirat elé. Ennél még sokkal fontosabb ügy került elő már az ülés után. írótársaimmal beszélgetve rájöttünk arra, hogy a nemzetvédelmi miniszternek korszakos jelentőségű akciója a silány ponyva megszüntetésére a legnagyobb akadályokba fog ütközni. A magyar kiadók nem értik s nem érthetik meg ennek a jelentőségét. A kiadók csak egy igen kis rétegnek a számára gyártanak könyvet: a kultúra magaslatán állók számára. Mivel szerintük ez egyúttal az a réteg is, amelynek pénze van, tehát csak drágán kiállított, díszes és fényűző könyvekben adják ki a hozzájuk szerződött írók műveit. Nekem magamnak egy élet keserűsége van a hátam megett, mert könyveim a kiadói elvek miatt kezdettől fogva a legdrágább magyar könyvek közé tartoznak. így a legkisebb körre vannak bezárva, s ezen segíteni nem lehet. A legnagyobb kiadók sem vállalkoztak rá soha, s a jövőben sem fognak vállalkozni, hogy a tömeg számára adjanak ki könyveket. Ez ugyanis egészen más szervezetet és más munkaformát kíván. A kiadók a „szortiment" könyvkereskedések útján terjesztik a műveket. Ezek az előkelő és kényelmes könyvkereskedők boltokat tartanak fenn, s kiteszik az új könyveket a kirakatba vagy a pultra, esetleg a pult alá, s várják, hogy valaki keresse őket. Ha nem keresik, a könyv visszakerül a kiadóhoz. Tehát a kiadóra hárul a reklám, mindenféle hirdetés és terjesztés. A magyar könyvkereskedő olyan óriási százalékot kap a kiadótól, amilyet a világon semmiféle cikknél nem lehet kapni az eladónak a gyárostól. 25—30%-ot, 40- sőt 50%-ot kap a könyvkereskedő.