Tasi József szerk.: Móricz Zsigmond a Kelet Népe szerkesztője. Levelek I. (Budapest, 1988)

A mostani kollégium növendékei alól pedig kihúzzák a lepedőt, már felmondattak nekik, s ők veszik ki a házat jobban kezelhető diákok számára. Most tudniillik nagyon is parasztok nagyobbrészt ezek a diákok. Elveket hirdetnek, népfőiskolás rokonszenvűek stb. Majd ők megmutatják. Lesz Hómannak olyan árvalányhajas dísztestőrsége a parasztnak beprotezsált egyetemistákból, hogy egész Európa meg fogja irigyelni, s az utazási diszlapokban közölni fogják hetenként a fényképüket mint „magyar gatya az egyetem dísze" csodát. G. Szabó Kálmán nagyon szép metszeteket csinált a Hortobágyról szóló cikkemhez, és Sőregi János igen kedves képeket küldött kirándulásunkról. Ebből egyet ide is zárván vagyok. Most azonban dél van. Egyheti munka után, sőt kétheti után, százhuszonnégy oldal kiköltése után a vadkacsa felrepül, és bemegyen Pestre egy kicsit zülleni. A züllés sajnos nagyon rövidre van tervezve, ma délután 3—7.30-ig. Virágéknál nem hálhatok, se Gyöngyinél, mert unokák vannak, és Lányfaluban mum[p]szjárvány van. Az iskola harmada éppen fekszik benne s köztük az én kis unokám is, már az Erzsi fia: Imike. Ez nagyon kellemetlen, nem szeretném, hogy a pestiek is megkapják, ezért csak kávéházban találkozom a gyerekeimmel. Az este — megjegyzem, legyen szabad megjegyeznem — hány vizitet kaptam. Erzsi kihozta az udvarlóját, dr. Mikó Ferenc törv. jegyző urat. Hát ez elragadó. Oly régen láttam szerelmet, s ezek úgy össze vannak bomolva, különösen a fiú, de a lány is, hogy csuda látvány. A fiú egészen blőd. Negyvenéves fiúcska, kicsit temperamentuma emlékeztet a Gyuri bácsi Mikójának valóságára: szótlan, csöndes, hajlékony s pipáz. Erzsi a gyufát mindig el akarja fújni, ha rágyújt egy újabb cigarettára: de a legény hajthatatlan. Egyáltalán, az a benyomásom, hogy véleményéből (hiába csúfolódtam az elébb a mintaképpel) nem enged, s egy csöppet sem zavarja, ha ezen a nőcske fel van zúdulva. Igazán bíró, szenvedélyes bíró, aki kitart a pálya mellett. Nagykovácsi Milenkó el akarta vonni üzleti vezető célokkal, két hónapig ott volt, s akkor visszatért a bírói jegyzőkönyveihez. Elolvasta az Árvácskát, s azt mondta: „Én magát sohase hagyom el." Persze Erzsi boldog, és lázban van, s nem tudja, mit csináljon. Az este kézvizsgálatot tartott — chiromantia? —, gondolom, hogy a fiú kezét eltalálja... Nekem azt olvasta ki, hogy két feleségem van beiktatva a kézi ráncokba. Saját magának, hogy neki öt gyerek van elővésve. Mikor a törv. jegyző úr megkérdezte, hogy hát neki hány gyerek? ... arra Erzsébet kicsinylően legyintett: „férfinek az nincs, csak nekem". No, de nem írok tovább, mert nem fizetik meg. Kezét csókolom, s ha mégis volna néhány perce, kérem, feleljen. Leányfalu, 1942. ápr. 10. NB. A lúheremag megjött, s nem lúhere, hanem igazán lucerna. A küldőnek azonnal táviratoztam, hogy lovammal együtt nyerítünk. Éppen azon a napon tette postára, mikor én a vádlevelet írtam Magának. (Igen, ez ma arckép, még nem is fésülködtem.) Kézcsók Zs.